2013. június. 05. 19:41 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 05. 19:38 Itthon

Vádemelést javasolnak a dévaványai halálos vadászbaleset ügyében

Vádemelést javasol a rendőrség az ügyészségnek a Dévaványa külterületén áprilisban történt halálos vadászbaleset ügyében - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.

Vargáné Szombati Andrea elmondta: a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított 39 éves orosz állampolgár ellen, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van. 

Április 15-én Dévaványa külterületén őzvadászatot tartottak, a nyomozás adatai szerint a külföldi vendégvadász egy UAZ típusú gépkocsiból lövést adott le, amely célt tévesztett. Ezután visszaült a gépkocsiba, és a fegyvert úgy tette le a jármű hátsó ülésére, hogy nem ürítette ki a tárát. A távcsövéért nyúlt, amikor véletlenül a fegyver elsült, és a golyó eltalálta az UAZ vezetőjét. A dévaványai férfi a helyszínen életét vesztette.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.