2013. június. 04. 08:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 04. 08:17 Itthon

Árvíz: kedd reggel összeült a Kormányzati Koordinációs Bizottság

A rendkívüli árvízveszély miatt kedd reggel 8 órakor Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság, és megkezdte működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelő Központ, amelyben valamennyi érintett minisztérium és szervezet képviselteti magát.

A kormányzat várhatóan délelőtt dönt majd arról, hogy veszélyhelyzetet hirdet a Duna által fenyegetett térségekre, illetve településekre.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: Komárom-Esztergom megye több településén zajlik a gátrendszer megerősítése és magasítása. Győr-Moson-Sopron megyében az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna áradása jelenthet veszélyt - mondta.

A szóvivő közlése szerint a fővárosban a Margitszigeten és a Római-parton folyik jelenleg jelentősebb védekezés. Pest megye területén is már számos kritikus helyre szállítottak ki homokzsákokat; Érdre 40 ezer, Vácra 20 ezer, Dunakeszire és Kisorosziba 5-5 ezer, Tahiba és Leányfaluba 3-3 ezret. Hozzátette: eddig 52 ezer homokzsákot raktak le országszerte a kritikus pontokon.

Elmondta, összesen 610-en vettek részt a védekezési munkálatokban, köztük a katasztrófavédelem, a vízügy, valamint önkormányzatok, önkéntes tűzoltóságok és a lakosság.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.