2013. június. 03. 16:06 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 03. 17:53 Itthon

Rytkó Hankiss Ágnesről jelentett? Van egy kérése Bajnaiékhoz a Fidesznek

A Fidesz szóvivője arra szólította fel Bajnai Gordont, hogy haladéktalanul "oszlassa fel" a baloldal kezdeményezésére megalakult alternatív választási bizottságot, miután a testület egyik tagjáról, Rytkó Emíliáról olyan hírek jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint az Országos Választási Iroda (OVI) korábbi vezetője jelenthetett Hankiss Ágnesről a nyolcvanas években. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség reagálásában azt írta: "esze ágában sincs" a feloszlatást kezdeményezni, Rytkó Emília pedig tisztázta magát és szavaiban nem kételkednek.

Zsigó Róbert hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a GyurcsányBajnai-szövetség alternatív választási bizottsága, "ez az elvtársi válogatott" önmagában veszélyezteti a választások tisztaságát, hiszen semmilyen törvényi felhatalmazása nincs arra, hogy egy demokratikus választást megfigyeljen.

A Fidesz szóvivője abszurdnak nevezte, hogy úgy tűnik, "ennél az asztaltársaságnál (...) egy volt kommunista spicli is meg szeretné mondani, mi a demokratikus Magyarországon és mi nem az". A Rytkó Emíliáról megjelentek szerinte ijesztőek, mert azt jelenthetik, hogy a GyurcsányBajnai-korszak emberei besúgóknak adnak megbízást választási megfigyelésre.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: "homályos alvilági ügyek lengik be az egész baloldalt", amelynek képviselői naponta oktatják ki a kormányoldalt demokráciából.

Öt szakértő részvételével, Választási Monitoring Bizottság néven a múlt héten alakult meg az az alternatív választási bizottság, amelynek létrehozását a baloldali ellenzék kezdeményezte. A testület tagja Bócz Endre volt fővárosi főügyész, Fleck Zoltán jogszociológus, Rytkó Emília, az OVI korábbi vezetője, Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) korábbi elnöke és Szoboszlai György választási szakértő, az OVB egykori tagja.

A Magyar Hírlap a hétvégén írt arról, hogy egy dokumentum szerint amelyet Hankiss Ágnes fideszes európai parlamenti képviselő kapott meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától Rytkó Emília tájékoztathatta 1982-ben a rendőrség hírforrását arról, hogy Hankiss Ágnes "ellenséges, ellenzéki hangnemben” tartott előadást fiataloknak a Jókai Klubban. Rytkó Emília tagadta, hogy jelentett volna Hankiss Ágnesről.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség reagálásában azt írta: "esze ágában sincs" a feloszlatást kezdeményezni, Rytkó Emília pedig tisztázta magát és szavaiban nem kételkednek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.