Árvíz: lezárhatják a Petőfi hidat Győrben
A győri Petőfi híd lezárásról akkor születik döntés, amikor a kapuzat beépítését a vízszint indokolttá teszi. A Duna áradása jelenleg Győr-Moson-Sopron megyét - ezen belül főként Mecsért és Dunaszentpált -, valamint a fővárost érinti leginkább, de már zajlanak az előkészületek Komárom-Esztergom, Pest, valamint Fejér, Tolna és Baranya megyében is - írja a Kisalföld.
Várhatóan le kell zárni a Petőfi hidat a forgalom elől - tudatta Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő Szervezet szóvivője a Kisalfölddel. A Dunán és a Mosoni-Dunán levonuló árhullám a Rábán is visszaduzzasztotta a vizet, amelynek szintje elérheti az előrejelzések alapján azt a magasságot, amikor a belváros védelmében a vízügyi igazgatóságnak be kell építenie a vízvédelmi kaput. A szakemberek megkezdték az előkészületeket.
"Nem azért kell zárni, mert a hídnak baja esne"
"Nem azért kell zárni, mert a hídnak baja esne, ha elérné a folyó a szerkezet alsó élét, hanem azért, hogy a Vízügyi Igazgatóság árvízi védekezése teljes körű lehessen" - hangsúlyozta a szóvivő. A Rába folyó mentén a Zechmeister úton egy árvízvédelmi fal húzódik a töltés felső részén, amelyet keresztül tör a Petőfi híd.
A kapuzat beépítéséhez le kell zárni a hidat, sem gyalogosok, sem autósok, sem kerékpárosok nem haladhatnak át rajta. A zárásról akkor születik döntés - akár kedden, de lehet, hogy csak a hét második felében - amikor a kapuzat beépítését a vízszint indokolttá teszi. A közlekedőknek így van idejük felkészülni rá.
A Petőfi híd helyett a kerékpárosok, autósok számára a Rába kettős híd javasolt, de gyalogosok számára - azért, hogy ne kelljen túl nagyot kerülniük - megnyitják a Petőfi híd melletti közműhidat is. A szóvivő elmondta: a hibás lépcsőfokok gyors javításáról soron kívül intézkednek.
Készültség
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye dunai töltésein rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendeltek el, amely lehetővé teszi a társszervek, így a polgári védelmi egységek és a honvédség bevonását a védekezésbe. Az érintett megyei védelmi bizottságok döntöttek a vámosszabadi határátkelőhely átmeneti lezárásáról, valamint Komárom alatt ideiglenes védvonal kiépítéséről is.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakemberei a 2002-es árvízhez hasonló helyzet kialakulásával számolnak, akkor összesen ötmillió homokzsákot használtak fel a védekezés során.
A Duna áradása jelenleg Győr-Moson-Sopron megyét - ezen belül főként Mecsért és Dunaszentpált -, valamint a fővárost érinti leginkább, de már zajlanak az előkészületek Komárom-Esztergom, Pest, valamint Fejér, Tolna és Baranya megyében is.