2013. május. 30. 09:11 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. május. 30. 10:19 Itthon

Négy lakatlan házat gyújtott fel egy férfi

A bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett az új-kishomoki gyújtogató. A vásárhelyi rendőrök őrizetbe vették.

Négy lakatlan házat gyújtott fel egy férfi Hódmezővásárhely Új-Kishomokon az elmúlt másfél évben. Habár a hódmezővásárhelyi nyomozók már a kezdetben sejtették, hogy szándékos gyújtogatás áll a tüzek hátterében, csak kevés értékelhető nyom maradt a helyszíneken, ami megnehezítette a bizonyítást.

Legutóbb 2013. május 27-én éjjel a Fári utcában kapott lángra egy lakatlan ingatlan tetőszerkezete. A nyomozókat ezen a helyszínen talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság már korábban vádemelést javasolt egy ugyanilyen ügy miatt.

H. Péter 2013. május 29-i gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört és beismerő vallomást tett. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.