2013. május. 29. 16:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 29. 16:38 Itthon

Nonprofit boltot nyitnak Tarlósék a Városházán

A város boltja néven nonprofit üzletet nyit szeptemberben a fővárosi önkormányzat. A boltban egyebek mellett szociális intézményekben készített termékeket, továbbá diákok alkotásait mutatják be és értékesítik.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán 20 igen szavazattal, a Jobbik és az MSZP tartózkodása mellett fogadta el az erre vonatkozó határozatot. A boltot a Főpolgármesteri Hivatal Bárczy utcai oldalán nyitják egy 150 négyzetméteres földszinti helyiségben, kialakítására 32,5 millió forintot fordítanak.

A boltban a szociális intézményekben készített termékeket, a Magyar Iparművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak, valamint a budapesti szak- és szakközépiskolák tanulóinak alkotásait lehet megvásárolni, és interneten is árusítják majd ezeket a termékeket. A város boltjában rendszeresen lesznek kiállítások, beszélgetések, rendezvények is.

A termékeket jogvédett logóval és olyan tanúsítvánnyal látják el, amely igazolja a vásárlás jótékonysági jellegét.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.