2013. május. 23. 05:41 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2013. május. 23. 12:31 Itthon

MN: megint elővették a csepeli MSZP-elnököt

Hűtlen kezelés gyanújával hallgatták ki a csepeli MSZP-elnököt, Sz. Jánost, a Magyar Nemzet szerint már másodszor.

Ismét hűtlen kezelés megalapozott gyanújával hallgatták ki az MSZP csepeli elnökét egy megszüntetett, de újraindított büntetőeljárásban – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában a lap birtokába került XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitányság tájékoztatójára hivatkozva.

A szocialista politikus az előző ciklusban az önkormányzat vagyonkezelője, a Csevak Zrt. vezérigazgatója volt, 2009 elején megbízott egy könyvvizsgáló céget az előző évi karbantartási feladatok közbeszerzési eljárásainak ellenőrzésére és szakértői jelentés benyújtására – írja a lap.

A nyomozók szerint Sz. János 640 ezer forint plusz áfa közpénzt fizetett ki a vállalkozásnak, holott a feladatot saját hivatali apparátusával kellett volna elvégeztetni. A külsős társaság már egy héttel azelőtt elkészítette a jelentést, hogy az önkormányzati cég vezérigazgatójával aláírták a szerződést, a teljesítési igazolást pedig visszadátumozták – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.