"Nem vagyok híve annak, hogy valaki rokonait üzletrészhez juttatja" – fogalmazott Navracsics Tibor a Hír Tv-ben a trafikmutyival kapcsolatban. A miniszterelnök-helyettes szerint ha hivatallal való visszaélés vagy akár korrupció valósul meg, akkor élni kell a büntetőjog adta eszközökkel.
Büntetőjogi felelősségre vonást sürget a közigazgatási és igazságügyi miniszter a dohánykoncessziós pályázatok során előforduló esetleges visszaélések miatt. Navracsics Tibor erről a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában beszélt. Hozzátette: volt olyan fórum, ahol ezt a véleményét szóvá tette.
"Én önmagában valóban nem vagyok híve annak, hogy valaki rokonait üzletrészhez juttatja, vagy visszaél esetleg egy olyan pozícióval, amelynek révén üzletrészhez juttathatja" – fogalmazott az igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes.
"Ebben az esetben, hogyha hivatallal való visszaélés vagy akár korrupció valósul meg, akkor élni kell a büntetőjog adta eszközökkel, tehát aki ilyen információról tud, az tegyen feljelentést, és akkor ki kell vizsgálni ezeket az eseteket" – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy erről beszélt-e kormányülésen vagy frakcióülésen, Navracsics azt válaszolta: "volt már olyan fórum", ahol szóvá tette. A fogadtatásról szólva azt mondta: "volt, aki odafigyelt rá és volt, aki nem".
Giró-Szász András kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, Navracsics Tibor szavaiban nem lát semmi kibvetnivalót, ugyanis szerinte minden jogkövető állampolgár úgy gondolja, hogy ha bármilyen visszaélés kiderül, azt ki kell vizsgálni. Mint mondta, ha az ügyészségen olyan dolog derül ki, akor annak meglesz a következménye, de ezt várjuk meg.