2013. május. 11. 18:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 11. 18:44 Itthon

MSZP: a kormányfő a nyugdíjasokat és a gyerekeket is megadóztatja

A nyugdíjasokat és a gyerekeket is megadóztatja a miniszterelnök azzal, hogy jövő szerdától bevezetik a gyors- és sebesvonatokra is kötelező pótjegyet - mondta sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szombaton Budapesten.

Az ellenzéki politikus pénzbehajtásnak nevezte az intézkedést, amely nem jár többletszolgáltatással, így például ülőhelyet sem biztosít az utasok számára. Ez tehát egy burkolt áremelés, vagy a Varga Mihály által pénteken ismertetett pénzügyi csomag része - tette hozzá.

Korózs Lajos tájékoztatása szerint a jövőben alig lesz lehetőség pótjegy nélkül eljutni a fővárosból egyebek mellett Miskolcra, Győrbe, Debrecenbe vagy Szegedre. A szocialista politikus példaként Füzesabonyt említette, ahonnan napi 26 vonat indul a fővárosba, ám ezek közül csak három személyvonat. Ez utóbbival azonban csak két átszállás után lehet elérni a fővárost, így az egyébként egyórás út fél napig tart.

Az ellenzéki politikus további példákat sorolva megemlítette, hogy Szegedről csak egyetlen, hajnalban induló vonat lesz pótdíjmentes, míg Nyíregyházára még pótjeggyel is 4 órás az út, amit helyjegy híján állva kell megtenniük a nyugdíjasoknak és a gyerekeknek. A kismamáknak a velük utazó gyerekek részére is pótjegyet kell váltaniuk még akkor is, ha az utat a szülő ölében ülve teszik meg - jegyezte meg Kórozs Lajos.

Az MSZP elnökségi tagja emlékeztetett arra is, hogy amikor az autóbuszokon tavasszal pótdíjat vezettek be, azt azzal indokolták, hogy így kívánják növelni a vasút versenyképességét. Így ez a mostani döntés kizárólag a pénzbehajtásról szól - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.