2013. május. 09. 12:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 09. 17:20 Itthon

Előkerültek a Macedóniában eltűnt magyar kajakosok

Kajaktúrára indult az a három magyar, akiket keresni kezdett a rendőrség Macedóniában, mert azt hitték, hogy eltűntek. Kiderült, hogy csak rémhírről van szó, a kajakosok megvannak.

Az ohridi rendőrség szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy egy népszerű üdülőhelyen, egy tónál kezdték keresni a három magyar turistát, akik kajakozni mentek. Egy kemping dolgozója riasztotta a hatóságokat azzal, hogy a magyar vendégek nem tértek vissza a tóról, és a járművük pedig még mindig a parkolóban áll.

A szóvivő hozzátette, hogy három járőr is ment a tóhoz, és baleset nyomát nem találta.

A hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a három magyarnak nem esett baja, egyszerűen jól érezték magukat ott, ahol voltak, ezért nem mentek vissza egy ideig a szálláshelyükre.

Csütörtök délután a Külügyminisztérium is megerősítette, hogy a három magyar turista előkerült, mindhárman egészségesek.

Az Ohridi-tó 190 kilométerre délnyugatra fekszik a macedón fővárostól Szkopjétől, és szerepel az UNESCO világörökségi listáján. Felmerült, hogy a magyar turisták a tó albániai részére sodródhattak, mert az utóbbi napokban rendkívül heves, szeles időjárás volt a térségben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.