2013. május. 08. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 08. 18:04 Itthon

Nehezebb volt a történelem érettségi a korábbiaknál

Az idei középszintű történelmi érettségi a korábbiaknál valamivel nehezebb volt; ezzel folytatódott az a tendencia, hogy évről évre nagyobb tudásról kell számot adniuk a diákoknak - mondta Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke szerdán az MTI-nek.

Példaként említette, hogy míg az elmúlt években voltak olyan szövegértési feladatok, amelyeknél egyszerű volt kiolvasni a szövegből a választ, addig most egyes részkérdések megoldásai további ismereteket igényeltek. Nehezítette az érettségizők dolgát az a feladat is, amelyben kevéssé ismert műalkotásokat kellett azonosítani - tette hozzá.

A Történelemtanárok Egyletének elnöke mind a diákok, mind a tanárok számára fontos üzenetnek nevezte, hogy a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kapott a társadalomismeret. 

Miklósi László üdvözölte, hogy nem pusztán a korszakokat és a témaköröket, hanem a tematikát tekintve is színesebb volt az idei feladatsor középszinten. Az érettségizőknek ezúttal több kulturális, gazdasági és demográfiai kérdésre is választ kellett adniuk, míg korábban hagyományosan a politikatörténet uralta az érettségi vizsgákat.

Véleménye szerint azonban olyan feladatok is voltak, amelyeknek több megoldása is lehetett, így lényeges, hogy a javítókulcs ezekről miként rendelkezik. Miklósi László példaként a várostípusokra vonatkozó feladatot említette. Mint elmondta: Selmecbánya szabad királyi város és bányaváros is volt, így kérdéses, hogy melyik választ fogadják el.

A történelem írásbeli érettségik rendben lezajlottak szerdán, a diákoknak középszinten egyebek mellett a középkori Rómával, Magyarország demográfiai helyzetével, emelt szinten pedig a népvándorlás korával és az 1930-as évek magyarországi politikájával összefüggő feladatokat kellett megoldaniuk.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. május. 08. 10:05

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter – kormányinfó élőben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke csütörtökön reggel tett közzé egy hangfelvételt, amelyen állítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél: szakítanak a békementalitással és készülnek a háború felé vezető út nulladik fázisára. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ez az ügy „egy lepkefing”, nevetséges ezzel foglalkozni. Úgy véli, az áram és a gáz ára két-két és félszeresére emelkedne, ha megvalósulnak az Európai Bizottság tervei, ezért Magyarország mindent meg fog tenni a brüsszeli tervek ellen, ehhez szövetségeseket keres az unióban. A miniszter szerint nálunk nem fordulhat elő, ami Romániában, így a Magyar Péter elindulhat a választáson. A drogériákban is bevezetik az árrésstopot.