2013. április. 19. 22:28 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 19. 22:27 Itthon

Országjelentés: Washington súlyos problémákat lát Magyarországon

Nyilvánosságra hozta éves emberi jogi országjelentéseit az amerikai külügyminisztérium pénteken. A dokumentumban Magyarországot illetően a romák kirekesztését és az erőszakos jobboldali szélsőségeket nevezték meg súlyos problémaként.

A jelentés összegzésében a készítő - a külügyi tárcának a demokrácia, az emberi jogok és a munkaügy kérdéseiben illetékes irodája - megállapítja, hogy Magyarország többpárti alkotmányos demokrácia.  A 2010 áprilisában megtartott legutóbbi parlamenti választások szabadok és tisztességesek voltak - olvasható a szövegben

Az amerikai külügyminisztérium Magyarország esetében a 2012-es év legsúlyosabb emberi jogi problémái között említi a roma népesség társadalmi megkülönböztetését és kirekesztését, valamint az erőszakos jobboldali szélsőségességet, amelynek erős antiszemita összetevője is volt. 

A konkrét példák sokaságát felsorakoztató jelentés összegzése szerint a romákat sújtó diszkrimináció továbbra is jelentős mértékben korlátozza az érintettek hozzáférését az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, az egészségügyhöz és a szociális szolgáltatásokhoz. Folytatódtak a jobboldali szélsőségesség megnyilvánulásai, beleértve félkatonai csoportok nyilvános kampányait, a romák és más kisebbségek megfélemlítését és az ellenük való gyűlöletkeltést.

"A kormány alkotmányos reform végrehajtására használta fel kétharmados parlamenti többségét, ennek sebessége és mértéke olyan aggályokat keltett, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere erodálódik" - áll a jelentésben.

"Ezeket az aggodalmakat felerősítette, hogy számos "sarkalatos törvény" lépett életbe, s ezek jövőbeni megváltoztatásához szupertöbbségre lesz szükség, valamint az, hogy nagy számban fogadtak el új törvényeket, és sok esetben alig vagy egyáltalán nem történt konzultáció a kisebbséggel" - írta az amerikai külügyminisztérium. 

A tárca szakérői a dokumentumban emlékeztettek, hogy a kormány módosította az igazságügyi rendszerre, a vallási szervezetekre és a médiaszabadságra vonatkozó jogszabályokat. 

"Mindazonáltal továbbra is fennmaradtak olyan aggályok, hogy az új szabályozásban foglalt rendelkezések csorbíthatják a bírói függetlenséget, a vallási csoportokkal való egyenlő bánásmódot és a média pluralizmusát" - áll a jelentésben.

Az egyéb emberi jogi problémák között a jelentés megemlít, hogy a rendőrség túlzott erőszakot alkalmazott gyanúsítottak, különösen a romák ellen. A dokumentum szerint aggodalmat keltett a médiaszabályozó hatóság hatáskörével kapcsolatos törvény. 

A szöveg megfogalmazása szerint problémát jelent a kormányzati korrupció, a nők és gyermekek elleni, a társadalom által elfogadott erőszak, az antiszemita támadások és vandalizmus, illetve az egyházak elismerésének a politika által meghatározott folyamata.

A jelentés szerint a magyar kormány általában tett lépéseket a visszaéléseket elkövető tisztviselők üldözése és megbüntetése érdekében, akár a biztonsági szolgálatokban, akár a kormányzat egyéb területein tevékenykedtek azok.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.