2013. április. 09. 16:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 09. 16:05 Itthon

Idősek ápolásáért indít programot a KDNP

A 80 évnél idősebb emberek otthoni ellátását és gondozását célzó programot indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), amely a kezdeményezést országossá tenné.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a most induló program mintájául a főváros V. kerületében megvalósított projekt szolgált, ahol "összekötötték" az idős embereket és az ápolásukat, ellátásukat segítőket. Hozzátette: a kezdeményezés "fantasztikusan bevált". 

Semjén Zsolt utalt a köznevelési törvényben rögzített 50 óra közösségi munka elvégzéséről szóló passzusra, ami az érettségi feltétele lesz, és kitért arra is, hogy a közfoglalkoztatottak körében számos szociális végzettségű van. Ezen kívül számítanak a programban az önkéntesek munkájára is. 

A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese a támogató tevékenységek között említette az időseknek a bevásárlást, a házimunkába való besegítést, és a velük való beszélgetést is.

A KDNP elnöke rámutatott: Magyarországon a lakosság mintegy öt százaléka nyolcvan évnél idősebb, és humánus cél, hogy ezek az idős emberek minél tovább saját otthonukban élhessenek. 

Jeneiné Rubovszky Csilla, a kisebbik kormánypárt budapesti alelnöke, V. kerületi alpolgármester elmondta: a kerületben kilenc százalékot meghaladó a 80 évnél idősebbek aránya. Jelezte: a Veres Pálné Gimnáziummal már megállapodást kötöttek a diákok programban való részvételéről, és a tervek között szerepel közös uniós pályázat benyújtása is.

A programhoz elsőként Szombathely és Kisvárda csatlakozott, a városok kereszténydemokrata polgármesterei az erről szóló megállapodást is aláírták a sajtótájékoztatón.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere azt mondta: városában, ahol mintegy 80 ezren élnek, közel 3500 a nyolcvan évnél idősebbek száma. Tapasztalataik azt mutatják, hogy ezeknek az embereknek a legnagyobb gondja az egyedüllét. Úgy fogalmazott: egy közösség erejét az határozza meg, hogy a rászorulóknak milyen segítséget nyújt.

Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere elmondta: 18 ezres lélekszámú városában több mint 500-an vannak 80 év felett. A városvezető a program kapcsán a fiatalok és idősek összekapcsolását emelte ki.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.