Levél Balognak: „Ön egyetért a Kárpátia szövegeivel?”
Kérje vissza az állami kitüntetést a Kárpátia zenekar énekesétől, úgy, ahogy Szaniszló Ferenc esetében is tette – ezt javasolja Balog Zoltánnak három zenész egy nyílt levélben. Kákonyi Árpád, Matkó Tamás és Nagy Ákos azt is megkérdezik az emberi erőforrásokért felelős minisztertől, hogy egyetért-e a Kárpátia dalszövegeivel és ideológiájával.
A zenészek szerint felháborító, hogy „a Kárpátia zenekar énekes-basszusgitárosa, a Magyar Gárda hivatalos indulójának szerzője, a szélsőjobboldal emblematikus figurája, a nyíltan uszító Petrás János a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata állami kitüntetésben részesült”.
A levélírók hozzáteszik: eddig egyetlenegy hivatalos magyar zenei szervezet sem szólalt fel ez ügyben, ezért széleskörű szakmai összefogást kezdeményeznek. Azt akarják elérni, hogy a miniszter kérje Petrás Jánostól a kitüntetés visszaadását, „mint ahogyan ezt Szaniszló Ferenc esetében már megtette”.
A levélben hivatkoznak Petrás nyilatkozatára, amelyet a Kurucinfónak adott a díj átvétele után: „Egészen pontosan a magyar nemzeti motívumokat rockzenével ötvöző zeneszerzői és dalszövegírói munkásság volt az indok. Ám ismét hangsúlyozom: én hiába írok jó szöveget, hiába szerzek jó dallamot, ha nincs az a fogadóközönség, aki egyetért ezzel az értékrenddel. Amikor ezt mondtam Balog Zoltán miniszternek, ő is elismerte”.
Ennek alapján kérdezi a három zenész Balogtól, hogy ő személy szerint egyetért-e a Kárpátia szövegeivel és ideológiájával, milyen szakmai bizottság döntött ebben az esetben a díjról, milyen szakmai szempontok alapján.
„Kérjük, ne bagatellizálja el a felvetett problémát, mert egy ilyen kitüntetés odaítélése igenis komoly felelősséggel jár” – fogalmaznak a minimumplusz.hu-n olvasható levélben.
A hvg.hu márciusban megkérdezte Balog Zoltánt Petrás János kitüntetéséről, de a miniszter ebben az ügyben nem kívánt nyilatkozni.