Libatelepen személyi iratát elhagyó tolvaj, rendőri igazoltatástól megijedő, s menekülés közben súlyos balesetet szenvedő, vagy húsvéti családi összejövetelen egymásnak eső rokonság – válogatás a korábbi esztendők húsvéti rendőrségi eseményeiből.
Egyszerű dolguk volt a rendőröknek annak a férfinak az esetében, aki meglehetősen ittasan indult el egy Gödöllő környékén lévő libatelepre lopni: annyira részeg volt, hogy fel sem figyelt arra, hogy a szárnyas elfogása közben kiesett a ruhájából az egyik személyi irata – idézte fel az évekkel ezelőtti történetet a hvg.hu-nak egy volt rendőr. Természetesen a liba gazdája ezzel az irattal sétált be a rendőrségre és tett feljelentést. A járőröknek nem volt más dolguk, mint kimenni a tettes címére, ahol a liba-tolvajjal együtt a szárnyast is megtalálták.
Szintén lúzer volt az a betörő, aki két évvel ezelőtt egy ózdi étteremből élelmiszert akart ellopni. Pechjére a rendőrök betértek a fogadóba, s miután tüzetesebben átvizsgálták a helyszínt, ráleltek az asztalok alatt gubbasztó betörőre.
A rendőröknek a húsvét meglehetősen forgalmas időszaknak számít, már csak azért is, mert az átlagosnál többen néznek a pohár fenekére, és többen ülnek ittasan a volán mögé. A rendőrök szerint ebben az időszakban több az ittas, agresszív járművezető, mint az év egyéb időszakaiban.
Rendőrök elől menekülő autósok
2010-ben például ripityára törte autóját húsvétkor egy részeg férfi a Baranya megyei Szentlőrincen. A település benzinkútján vette észre a kissé már kapatos helybéli, hogy a rendőrök ellenőrizni akarják. Ekkor menekülőre fogta: a benzinkútról kikanyarodva rögtön letért az útról, és először a padkán, aztán az árokban hajtott tovább, majd fölment egy betonhídra, kitört egy útjelző táblát, végül az árokban kötött ki. Az akcióban senki nem sérült meg, az autóban viszont 300 ezer forint kár keletkezett.
Debrecenben, 2007 húsvét hétfőjén a rendőrök közúti ellenőrzést tartottak, így a feléjük haladó piros színű autó vezetőjét is igazoltatni akarták a járőrök. A sofőr ezt észlelve annyira megijedt, hogy az egyenruhások előtt a záróvonalon megfordult és menekülőre fogta. A rádión segítséget kérő járőrök üldözőbe vették az 53 éves sofőrt, aki nem akart megállni. Egy vasúti átjáróban, hirtelen jobbra a sínekre fordult, mert azt hitte, hogy az az első utca, majd 20 métert megtéve a síneken az autójával elakadt. A vezető ekkor kiugrott az autóból és elkezdett futni, menekülés közben azonban elfogták a rendőrök.
Láncfűrésszel a húsvéti bálban
Szintén 2010-ben Baranyában láncfűrésszel és egy egyméteres szöges karóval fenyegetőzött a diósviszlói húsvéti bálon egy testvérpár. A kultúrházban tartott rendezvényre egyszer csak besétáltak a testvérek, hogy egy korábbi szóváltás miatt bosszút álljanak. Több embert megfenyegettek azzal, hogy megverik, s szavaiknak egy láncfűrésszel és egy szöges karóval adtak nyomatékot. A fenyegetőző férfiakkal szemben a rendőrök garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást.
Egy férfi a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason 2006-ban úgy gondolta, hogy húsvét hétfőn kell problémáját megoldania. Már illuminált állapotban ment el az egyik házhoz, hogy a tulajdonossal elbeszélgessen. A két férfi között szóváltás alakult ki, amelybe az egyik szomszéd is bekapcsolódott, a vita aztán verekedéssé fajult. Eközben az ittas férfi autójában ülő barát beindította a járművet és elsodorta a verekedők egyikét úgy, hogy annak lába a kerék alá szorult, és eltört. Ezt látva a másik kettő és egyikük fia ököllel, majd lapátot ragadva rommá zúztak az autót. A verekedés során még ketten megsérültek könnyebben, a járműben pedig összesen négyszázezer forintos kár keletkezett.
Szolnokon, három évvel ezelőtt húsvét hétfőn tömegverekedés volt az Üteg úton. Az egyik családhoz vidéki rokonok érkeztek. Az italozást követően a família tagjai átsétáltak egy pár házzal arrébb lakó szomszédhoz, ahol egy vita miatt egymásnak estek. A helyszínre riasztott mentő személyzete az egyik sebesült férfit el akarta szállítani, ám a járművet egy haragos Suzukiba ülve leszorította az útról. A verekedőket csak a kiérkező a Készenléti Rendőrség tagjai tudták megfékezni.
Tragikus kimenetellel zárult két család vitája a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arlón 2010. április 5-én, a verekedés során egy ember életét vesztette. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói még aznap öt gyanúsított bűnügyi őrizetbe vételét rendelte el és a helyszínen több szúró-vágó eszközt is lefoglalt. A rendőrség végül négy férfival szemben tett vádemelési javaslatot emberölés bűntettének gyanúja miatt 2011 júniusában.