Itthon MTI / hvg.hu 2013. március. 29. 15:32

Tobin-ügy: letölti büntetését az ír gázoló

Kész letölteni büntetését az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin, aki 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt két gyermeket – jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Budapesten az ír szakminiszter tájékoztatására hivatkozva.

Tobin azt kéri, hogy Budapest garantálja: kérelme esetén Írországban folytathassa Magyarországon megkezdett büntetésének letöltését – ismertette Navracsics Tibor.

A magyar miniszterelnök-helyettes közölte: péntek délután már arról tájékoztatta ír kollégáját, személyesen garantálja, hogy ha Francis Ciarán Tobin Magyarországon megkezdi büntetését, kérelme esetén Írországban folytathatja a szabadságvesztés letöltését. 

A KIM tájékoztatása szerint Navracsics pénteken levelet küldött Alan Shatter ír igazságügy-miniszternek, amelyben azt írta, maximálisan elkötelezett amellett, hogy ezt az ügyet megoldják és az áldozatok számára igazságot szolgáltassanak, ezért az áldozatok családját is képviselve, minden lehetőséget szorgalmaz, amelynek eredményeképpen "Tobin letölti büntetését akár Magyarországon, akár Írországban".

"A magyar jog szerint ilyen esetekben az igazságügyi miniszter kizárólagos diszkrecionális joga dönteni az elítélt személyek átszállításáról. Ezért, amennyiben Francis Ciaran Tobin önként visszatér Magyarországra, akkor én mint Magyarország igazságügyi minisztere személyes garanciát vállalok arra, hogy Tobint, amennyiben erre irányuló kérelmet terjeszt elő – a kötelezően alkalmazandó magyar jogszabályok szerinti lehető legrövidebb időn belül – vissza fogjuk szállítani Írországba, hogy ott töltse le büntetését" - ígérte Navracsics Shatternek.

A miniszter az átszállítás technikai részleteinek lebonyolításával Kiszely Katalint, EU és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkárt bízta meg.  

Korábban Navracsics Tibor igazságügy-miniszter konfliktusba keveredett Viviane Reding uniós igazságügyi biztossal, aki megkérdőjelezte a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, és érthetőnek nevezte, hogy egy Magyarországon jogerősen elítélt bűnelkövetőt Írország nem ad át a magyar hatóságoknak a bírósági ítélet végrehajtása érdekében.

Alan Shatternek írt levelében ezért Navracsics megnyugtatónak nevezte, hogy az ír bíróság nem tett utalást a magyar igazságszolgáltatás függetlenségére, vagyis nem osztják Viviane Redingnek, az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnökének azon felvetését, amely szerint a magyar igazságszolgáltatás függetlensége vagy annak kétségessége szerepet játszana a dublini hatóságok mérlegelése során.

Az MTI kérdésére Navracsics Tibor elmondta, az ír férfinak még legalább 11 hónapot kell börtönben töltenie. Nem ragaszkodunk ahhoz, hogy Magyarországon töltse le a szabadságvesztés büntetését, illetve annak hátralévő részét. Ahhoz viszont ragaszkodunk, hogy bűn büntetés nélkül ne maradhasson" - jelentette ki a miniszter. Hozzáfűzte, abban bízik, hogy mostantól felgyorsulnak az események, ezért szorosan együttműködnek az ír hatóságokkal, hogy Tobin minél hamarabb Magyarországra érkezzen. Kérdésre elmondta, nem tudják, hogy Tobin miért gondolta meg magát.

A sajtótájékoztatón Zoltai Bence, a Leányfalun elgázolt gyermekek édesapja elmondta: 13 éve folytatják küzdelmüket, amelynek során sokan és sokat tettek azért, hogy befejeződjön az ügy. A férfi és Tóth István ügyvéd köszönetet mondott a segítségért a kormányzati szereplőknek, a sajtónak és a civil szférának is. "Kevés olyan ügy van, amelyben pártállástól és országhatároktól függetlenül ennyire egyetértene mindenki" - hangsúlyozta Zoltai Bence.

Mint fogalmazott, ha valaki elkövetett valamit, akkor vállalnia kell érte a felelősséget, és le kell töltenie a büntetését, ez alól nem lehet kibújni. "Úgy tűnik, ezt most Francis Ciarán Tobin is belátta" - mondta.

Az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000. április 9-én Leányfalun halálra gázolt két kisgyereket. A magyar bíróság 2002-ben a távollétében három év fogházra ítélte őt. Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy Tobin a legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható szabadlábra.

Tobin 2011. november 9-én saját akaratából őrizetbe vételre jelentkezett Dublinban. Az ír legfelsőbb bíróság 2012 júniusában utasította el végleg a magyar kiadatási kérelmet, és elrendelte a férfi azonnali szabadlábra helyezését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.