Előállították péntek reggel a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt vettek a Fidesz-székház nemrégiben történt elfoglalásában – tudta meg a hvg.hu.
Kihallgatásra vitték be péntek reggel a HaHa két aktivistáját. Információink szerint a rendőrség reggel hét órakor állította elő őket.
Úgy tudjuk, mindketten részt vettek a Fidesz-székház elfoglalásában. Mint ismert, március 7-én fiatalok egy csoportja elfoglalta a Fidesz székházát a Lendvay utcában, azt egész nap megszállva tartották, majd este az Alkotmánybíróság épülete elé vonultak az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva.
Birtalan Gergő, az egyik előállított aktivista a hvg.hu-nak elmondta, csoportosan elkövetett garázdaság - a székházfoglalás - miatt akarták kihallgatni gyanúsítottként. Birtalan nem tett vallomást, így a nyilvántartásba vételt követően távozhatott a BRFK Gyorskocsi utcai épületéből.Előbb azonban ujjelnyomatot vettek és fényképet készítettek róla.
Ki heccel?
Az eset után Kövér László, a parlament elnöke arról beszélt, hogy a tiltakozó fiatalok szülei kommunista vezetők voltak a múlt rendszerben. Kövér László később bocsánatot kért kijelentései miatt.
A Fidesz csütörtökön a "felheccelt fiatalok visszahívását" kérte az Együtt 2014-től. Nemcsak a fiatalok, hanem nagyon sok állampolgár "fel van háborodva azon, hogy a Fidesz, visszaélve kétharmados parlamenti többségével, el akarja venni szabadságunkat, hogy tönkretette az alkotmányosságot Magyarországon" – mondta erre reagálva Bajnai Gordon Miskolcon.
Az eset miatt a Fővárosi Főügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt nyomoz "a Fidesz budapesti székházának megtámadása miatt". A Magyar Nemzetnek Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, a Lendvay utcai épületnél történt cselekmények kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság március 22-én rendelt el nyomozást.
Az előállított Birtalan Gergő korábban a HaHa kecskeméti csoportjának tagja volt, a székházfoglalás után már egyszer megbírságolták rendőri intézkedésnek való ellenállás miatt. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az előállítás összefüggésben állhat-e "Az Alkotmány nem játék!" nevű kezdeményezés szombat délutánra bejelentett demonstrációjával. Birtalan az év elején a NOL.hu-nak arról beszélt, az a legnagyobb probléma a magyar oktatással, hogy elnyomják a kezdeményezőkészséget, de ez nem új jelenség, a több évtizedes kádári örökség továbbélése. A kreativitást és az intuíciót már a kezdetekkor kiirtják a gyerekekből. A Hallgatói Hálózat ezzel szemben azt mondja, mindenki álljon ki a jogaiért.
Birtalan Gergő szerint a pénteki kihallgatásán nem esett szó a Fidesz székházról szombatra tervezett tüntetésről.