2013. március. 24. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 24. 13:21 Itthon

Jön a víz a Közép-Tisza vidékén

Újabb Tisza-szakaszokon rendelt el árvízvédelmi készültséget a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig), amelynek területén három nap alatt harmadával nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága -tájékoztatott a szervezet igazgatója vasárnap.

A Közép-Tiszán további fokozatos vízszintemelkedéssel, hosszan elnyúló tetőzéssel kell számolni. A levonuló árhullám legmagasabb vízállása vasárnap Kisköre-alsónál 700, Szolnok térségében hétfőn 670-690 centiméter közelében várható – mondta Lovas Attila. A Tisza áradása miatt a teljes középső szakaszon elsőfokú készültséget rendelt el a Kötivizig. Az igazgatóság területén összesen több mint 500 kilométer hosszú védvonalon van érvényben ilyen riasztás a folyó bal partján Tiszafüred és Csongrád között, a jobb parton Sarud és Lakitelek között, a Zagyva mentén Szolnok és Újszász között, a Hármas-Körösön az Árvízkaputól a Tisza torkolatáig tartó szakaszon, valamint a Hortobágy-Berettyón Karcag-Kisújszállás térségében.

A Zagyva Jászberény és Szászberek közötti mintegy 100 kilométerén másodfokúra emelték a készültséget, a Zagyván és a Tarnán kialakult árhullám utánpótlása az éjszakai fagyok miatt jelentősen csökkent, a Jásztelek fölötti szelvényekben tetőzött a folyó mindkét ága. A tetőzés Jászteleknél szombaton megközelítette a harmadfokú készültség 500 centiméteres értékét.

A belvízzel elöntött terület nagysága csütörtök óta mintegy harmadával nőtt a Közép-Tisza vidékén, ahol 16 600 hektárt meghaladó terület áll víz alatt. Ebből közel 5000 hektár vetés, több mint 4000 hektár szántó. Az érintett szakaszokon 30 torkolati szivattyútelep és 7 mobilszivattyú eddig mintegy 2,6 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. Az igazgatóság területén - egy kivételével - valamennyi belvízvédelmi szakaszon készültség van érvényben: elsőfokú Cibakháza és Mezőtúr, míg másodfokú Cegléd, Karcag, Kisújszállás, Jászberény, Kisköre, Kunhegyes és Jászkisér térségében.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.