2013. március. 18. 11:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 18. 11:20 Itthon

Hókáosz: Vizsgálóbizottságot akar az MSZP és ezért mindent meg is tett

Az MSZP benyújtotta hétfőn az Országgyűlésnek azt a javaslatát, amelyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az elmúlt napokban előállt katasztrófahelyzet körülményeinek, valamint a helyzet megelőzésére és kezelésére tett kormányzati intézkedéseknek a feltárására.

A szocialisták a bizottságban azt szeretnék tisztázni, hogy a katasztrófahelyzet kialakulásában közrejátszottak-e szervezeti, szervezési hiányosságok, illetve a jövőben miként kerülhetők el a hasonló katasztrófahelyzetek, irányítási problémák és hiányosságok.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője a határozati javaslat benyújtását azzal indokolta, hogy a kialakult helyzet szerinte mind a hatóságokat, mind az ország lakosságát felkészületlenül érte: a lakosságot nem tájékoztatták világosan és egyértelműen a helyzet súlyosságáról, az utakon bajba jutott emberek csütörtök éjszaka sok helyen sem segítséget, sem hiteles információkat nem kaptak, a mentés megszervezése pedig lassan haladt.

Az MSZP elnöke úgy látja, nyilvánvaló, hogy a hatóságok alábecsülték a katasztrofális körülményeket és a következményeket, a történtek pedig rávilágítottak a katasztrófák elleni védekezés szervezeti rendszerének és mechanizmusainak számos hiányosságára. Az MSZP javaslata szerint a 12 tagú vizsgálóbizottságot szocialista elnök vezetné.

Mesterházy Attila pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását sürgetik a felelősség kivizsgálására, és belső vizsgálatot várnak a kormánytól is.

Az országgyűlési törvény értelmében bármely, a parlament ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel nem tisztázható ügy megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki. Nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, illetve az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügyre, amely a döntés előkészítésének szakaszában van. Nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.

A vizsgálóbizottságot létre kell hozni, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozza, és a fenti feltételek fennállnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.