Itthon 2013. március. 17. 07:49

Hat halottja volt csak szombaton a márciusi télnek

Hat kihűléses haláleset jutott a rendőrség tudomására szombaton - közölte vasárnap reggeli összesítésében az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.

Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két-két, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala megyében pedig egy-egy ember vesztette életét kihűlés miatt. A rendőrök az elmúlt 24 órában 24 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Ezek közül nyolc súlyos, 16 könnyű sérüléssel végződött. A rendőrség az említett időszakban 138 embert fogott el, közülük 84-et bűncselekmény elkövetésén értek tetten. További 267 embert előállítottak, 47-et bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Negyvennégy embert tiltott határátlépés miatt fogtak el - olvasható a rendőrség honlapján.

Bár szombaton már sehol az országban nem volt különösebb mennyiségű csapadék, estére egy-két helyen ismét kritikus helyzet alakult ki. A legnagyobb gondot továbbra is a csütörtökön hó alá került, esetenként méteres hófalakkal borított M1-es autópálya megnyitása jelentette a rendvédelmi szerveknek. Az Útinform honlapján szombat este fél nyolckor közzétett tájékoztatás szerint a sztrádán Budapest felé már végig lehetett közlekedni, a korábbi lezárásokat feloldották, de az óriási torlódás miatt csak lépésben lehetett haladni.

Orbán Viktor tegnap este is szemlét tartott néhány kritikus alsóbbrendű úton
MTI

A rendőrség késő délután külön felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi hófúvások nyomán kialakult útállapotok miatt Komárom-Esztergom megye közúthálózatának nagy részén nem biztonságos a közlekedés. Később a hatóság arra is figyelmeztetett, hogy nehezen járható, jégbordás szakaszokra lehet számítani a következő 12-24 órában az autópályákon, valamint a fő- és mellékutakon.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.