2013. március. 15. 23:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 15. 23:10 Itthon

Havazás: Hende büszke a katonákra

A honvédelmi miniszter rendkívül büszke a magyar katonák nehéz időjárási körülmények között végzett munkájára, helytállására. Hende Csaba erről péntek este nyilatkozott, amikor hazafelé tartott a szlovéniai Lendváról.

A miniszter a helyi magyarok meghívására vett részt a nemzeti ünnepen rendezett megemlékezésen, valamint szlovén partnerével folytatott kétoldalú megbeszélést.

A miniszter azt mondta: "rendkívül elégedett azzal az önfeláldozó teljesítménnyel és munkával, amit a Magyar Honvédség katonái az elmúlt napon végeztek". A miniszter megköszönte a katonák helytállását.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának péntek esti közleménye szerint a honvédség éjszaka is folytatja a mentést, a lánctalpasok takarítják az utakat. Késő este a Győr és Bőny közötti útszakasz, valamint a 13-as út takarítását kezdték meg a harckocsik, illetve Császár és Vérteskethely térségében segítik a munkálatokat.

Egy tatabányai helyszínen azoknak, akik nem tudtak hazatérni otthonukba, a Magyar Honvédség 440 matracot, illetve takarót biztosít.

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.