2013. március. 11. 10:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 11. 11:06 Itthon

Tizenhatezerért adták a csirke far-hátat

Újabb uzsorást lepleztek le Borsodban március 7-én a tokaji rendőrőrs nyomozói. A még a csirke far-hátot is extraprofitért kínáló uzsorás saját házában egy helyi férfit csicskáztatott, aki az elvégzett munkájáért élelmet és a pincében szállást kapott.

Uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 48 éves tokaji férfival szemben, aki 2011-től elfogásáig környékbeli lakosoknak kisebb összegek kölcsönadását, illetve azzal összefüggésben előálló további pénzzavaruk esetén élelmiszerrel való ellátásukat végezte extraprofit fejében – közölte a rendőrség.

Az eljárás adatai szerint az ügy gyanúsítottja az egyébként pénzintézeteknél eleve hitelképtelennek bizonyuló ügyfeleitől 50-100 százalékos kamatra szedte be a tartozásokat, ami a rászorulókat további súlyos nélkülözésnek tette ki.

Ha a sértettek hó közben újabb uzsorakölcsönök felvételébe már nem tudtak belevágni, úgy az uzsorás többek között csirkeszárnyat, csirke far-hátat, valamint sertésbelsőséget tartalmazó húscsomaggal „segítette ki” őket, 16 ezer forintos vételáron, de volt, akinek dohányt adott el potom kilencezerért.

A nyomozók a férfinél tartott házkutatás során több hitel- és élelmiszer-tartozásokat tartalmazó feljegyzést találtak és foglaltak le. Az uzsorás emberei közé tartozott az a 38 éves helybéli férfi is, akit háza körül csicskáztatott, vagyis a neki elvégzett munkáért élelmezést és pincéjében szállást biztosított számára.

A 48 éves T. Györgyöt, valamint az élelmiszercsomagok terítésénél, továbbá a pénzbehajtásoknál neki segédkező, vele egy házban élő 58 éves társát, T. Ferencnét a tokaji rendőrőrs bűnügyi őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit a bíróság a férfi esetében elrendelt. Az ugyancsak uzsora-bűncselekménnyel gyanúsított asszony házi őrizetben várja a folyamatban lévő büntetőeljárás további alakulását.

 

 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.