Nekiment Orbán Viktor a napirend előtti felszólalásában a bíróságnak és az energiaszolgáltató cégeknek. Mindezt amiatt, mert pénteken pert nyertek a gázszolgáltatók az állammal szemben, és ha jogerőre emelkedik, elbukhatnak a kormány rezsifaragási tervei. A kormányfő arra szólította fel az embereket, hogy lázadjanak fel az energiaszolgáltatók ellen. Bejelentette azt is, ha elkaszálják a törvényt, akkor még nagyobb rezsicsökkentést terveznek. Az ellenzék a nap folyamán különböző eszközökkel az alaptörvény módosítása ellen demonstrált.
Most érkezett
A tüntetésről szóló folyamatos tudósításunkat itt olvashatják.
A magyar alaptörvény hétfőn elfogadott módosításai aggodalomra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy megfelelnek-e a jogállamiság elvének, az uniós jognak és az Európa Tanács mércéinek - áll José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének és Thorbjorn Jaglandnak, az Európa Tanács főtitkárának közös közleményében.
Fokozatosan, tíz év alatt csökken 70-ről 65 évre a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatára, miután a parlament hétfőn elfogadta a kormány erre vonatkozó törvényjavaslatát, amely arról is rendelkezik, milyen megoldásokat kínálnak azoknak a bíráknak, akiket az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített jogszabály alapján nyugdíjaztak.
Az alaptörvény-módosítás "ellentétes az EU értékeivel" - közölte Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője nem sokkal azután, hogy a magyar országgyűlésben megszavazták a negyedik alkotmánymódosítást.
|
A szocialista EP-frakció felszólította Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alaptörvény-módosításokat, hogy a formális hatályba lépés előtt ezzel adjon egy utolsó esélyt Magyarországnak arra, hoyg független értékelést kérjen a változtatásokról.
"Ellenkező esetben az Európai Unió intézményei kénytelenek lesznek használni az összes rendelkezésükre álló eszközt annak érdekében, hogy Magyarország - minden más EU-tagállamhoz hasonlóan - tiszteletben tartsa az EU értékeit" - mondta Swoboda.
265 igen, 11 nem és 33 tartózkodás mellett elfogadták az alaptörvény módosítását. A kormánypárti képviselők mellett a jobbikos Murányi Levente, a független Pősze Lajos, Leinhard Balázs és Rozgonyi Ernő szavazott igennel.
Nemmel szavaztak az LMP-s képviselők, illetve három jobbikos, Sneider Tamás, Schön Péter, Hegedűs Lórántné. A Jobbik-frakció maradék tagja tartózkodott. Az MSZP, a PM és a DK politikusai nem voltak jelen a szavazásnál.
Körülbelül 80-100 ember tüntet Szolidaritás-zászlókkal a Parlamentnél, az Alkotmány utca végén. A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint a demonstrálók felolvassák azon képviselők nevét, akik szerintük megszavazzák majd hétfő este az alaptörvény negyedik módosítását. Nagy rendőri készültséget egyelőre nem látni a helyszínen, a Kossuth téren is folyamatos a forgalom.
Magyarország felkéri a Velencei Bizottságot, hogy mondjon véleményt az alaptörvény küszöbön álló módosításáról - közölte Martonyi János külügyminiszter újságírói kérdésre Brüsszelben. A nyilatkozat pikantériája, hogy körülbelül egy-másfél óra múlva szavaznak a módosításról a képviselők.
Kósa Lajos és Rogán Antal bejelentette, aláírásgyűjtést indít a Fidesz, hogy támogatást kérjen a családoktól a rezsicsökkentési program megvédéséhez. Mint Rogán mondta, nem engedik, hogy a szolgáltatók megakadályozzák a rezsicsökkentés megvalósulását, ezért több törvényt is módosítani fognak, rendeletalkotással hatalmazzák fel és megerősítik az energiahivatalt.