2013. március. 11. 15:30 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 11. 20:36 Itthon

Már a BBC is az alaptörvény-módosítással foglalkozik

A BBC is részletesen foglalkozik a magyar alaptörvény negyedik módosításával, amelyről azt írják, a tény, hogy a 14 hónapja elfogadott alaptörvényt már negyedszer akarják módosítani, alátámasztja azt, hogy sietve és hibásan fogadták el.

A BBC budapesti tudósítójának beszámolója megjegyzi, mivel a Fidesznek kétharmados többsége van a parlamentben, ezért az alaptörvény-módosítást el fogják fogadni, bár a kritikusok szerint aláásná a demokráciát.

A BBC honlapján közzétett írás megemlíti, hogy a módosítás szigorítana a felsőoktatással, hajléktalanokkal, választási kampányokkal, családjoggal kapcsolatos törvényeken, miközben szembe menne az alkotmánybírósági határozatokkal.

Az EU és az Egyesült Államok is arra szólította fel a Fideszt, hogy tartsa tiszteletben a fékekekt és ellensúlyokat írja a cikk, amely megjegyzi, hogy az Európa Tanács is felszólította a kormányt, hogy legalább halasszák el a módosítások elfogadását.

A BBC megjegyzi, a Fidesz álláspontja szerint azért kellenek a módosítások, hogy egyértelmű legyen a szakítás a korábbi, 1989-es alkotmánnyal, Orbán pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy beleavatkozik Magyarország belügyeibe, miközben a reformokra szükség van az ország megújításához a miniszterelnök szerint még nem törölték el a kommunizmus örökségét.

A tervezett módosítás figyelmen kívül hagyatja a korábbi alkotmánybírósági határozatokat és korlátozza az Ab hatáskörét úgy, hogy csak a parlament által elfogadott törvények felett mondhasson ítéletet.

A magyar és külföldi kritikusok szerint a módosítás lebontja a rendszerváltás óta felépített demokráciát és lehetőséget ad a Fidesznek, hogy bebetonozza saját ideológiáját.

A BBC megemlíti azt is, hogy szombaton több ezer ember tüntetett a módosítás ellen.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.