2013. március. 06. 15:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 06. 16:12 Itthon

Kocogó nőt erőszakoltak meg Pest megyében

Erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a váci rendőrkapitányság N. Sándor 23 éves csörögi lakos ellen – közölte a Pest megyei rendőrség.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított március 5-én, a reggeli órákban egy Pest megyei település kerékpárútján futó nőt egy késsel arra kényszerített, hogy az út mellett lévő fás területre menjen vele – írta közleményében a rendőrség.

A sértett a fenyegetés hatására eleget tett az utasításnak, majd ezt követően a férfi közösülésre kényszerítette. Mielőtt a támadó a helyszínről elmenekült, elvette a nő mobiltelefonját. A hvg.hu úgy tudja, hogy az áldozat, egy az ORFK-n dolgozó rendőrnek a felesége.

A váci rendőrök kedden 13 óra 20 perckor Csörögön elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Sándort. Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás eddigi adatai szerint a 23 éves gyanúsított március 4-én a déli órákban egy Pest megyei településen leszólított egy vonathoz siető nőt, majd fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétre próbálta kényszeríteni. Dulakodni kezdtek, közben a férfi több alkalommal combon szúrta áldozatát egy csavarhúzóval, majd kétszer beleharapott.

A nő bántalmazását azért hagyta abba, mert az állomásra egy vonatszerelvény érkezett. Elvette a nő táskáját és a helyszínről elmenekült.

Az őrizetbe vett N. Sándorral szemben a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.