Váratlanul meghalt Kiss Róbert, volt varsói nagykövet
54 éves korában váratlanul elhunyt Kiss Róbert, korábbi varsói nagykövet - közölte a Külügyminisztérium.
Kiss Róbert a Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomát, majd 1985 és 1989 között diplomataként a kabuli magyar nagykövetségen szolgált. A Századvég Politikai Iskola alapítója, majd igazgató-helyettese volt 1990-96 között.
A Századvég Politikai Iskolán és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolán folytatott oktatói tevékenységet. 1996 és 1998 között a Munkaügyi Minisztériumban az Egyenlő Esélyek Titkárságát vezette. 1998 és 2002 között a Szociális Szakmai Szövetség titkári feladatait látta el, ugyanebben az időszakban a Nemzetközi Szociális Jóléti Tanács (ICSW) Magyar Nemzeti Bizottságának is a főtitkára volt.
Ezt követően a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság főigazgató helyettese, majd 2003-tól négy éven át az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal elnöke volt. Magyarországot 2007 és 2012 között nagykövetként képviselte Varsóban, misszióvezetői tevékenységét érdemei elismerése mellett fejezte be.
Kiss Róbert 54 éves volt.