2013. február. 27. 22:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 27. 23:13 Itthon

LMP: a rokkantnyugdíj számítson bele a nyugdíjba

Hatpontos javaslatcsomagot nyújtott be szerdán a parlamentnek Szél Bernadett a rokkant emberek életkörülményeinek javítása érdekében.

A független képviselő budapesti sajtótájékoztatóján benyújtott törvénymódosítási javaslatairól azt mondta, hogy indítványa sem tudja teljesen semmissé tenni a rokkantakat ért "jogfosztásokat", de reményei szerint legalább könnyítene az életükön. Hozzátette, abban reménykedik, hogy a kormánypártok támogatják az elképzelést, mert azt direkt úgy állította össze, hogy a jelenlegi költségvetés alapján is végre lehessen hajtani.

Az LMP politikusa - aki szerint a rokkantak jogfosztása 2011 nyarán kezdődött - elmondta, szeretné elérni, hogy a rokkantnyugdíjasként töltött évek számítsanak bele a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időbe.

Azt is kezdeményezi, hogy a megváltozott munkaképességűeknek ne a jelenlegi három, hanem már két évnyi jogosultság alapján is járjon ellátás. Hozzátette, javasolja, hogy azok is részesüljenek alanyi jogú közgyógyellátásban, akik egy komplex minősítési eljárás során kikerültek a megváltozott munkaképességű ellátottak köréből, de orvos igazolja, hogy további kezelésekre van szükségük. A politikus a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező megváltozott munkaképességű emberek körében megemelné a keresetkorlátot.

A változtatások során a rokkantsági ellátásban részesülők is álláskeresői státuszba kerülnének, hogy ezzel javuljanak az esélyeik – sorolta tovább a csomag pontjait Szél Bernadett, aki azt is indítványozza, hogy a rehabilitációs ellátottaknak csak az egészségi állapotuknak megfelelő közmunkát lehessen adni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.