2013. február. 26. 16:01 dehir.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 26. 16:02 Itthon

Debreceni 2-es villamos: újra látni munkásokat a félbehagyott pályán

A tervek szerint március végén kezdik újra építeni Debrecenben a 2-es villamos félbehagyott pályáját. A munkások most az időjárás okozta károk helyreállításán dolgoznak. Közben az új remíznél jól haladnak, itt az ígéretek szerint végeznek, mire megérkeznek az első új villamosok – olvasható a dehir.hu-n.

A DKV Salétrom utcai telepén szinte nincs olyan terület, ahol ne végeznének valamilyen munkát, körülbelül százan dolgoznak most ott, egyebek mellett az új sínrendszeren: ezen közlekednek majd a spanyol villamosok a kocsiszínbe. A munka első részét április 30-ra be kell fejezni, május elején érkeznek az első villamosok. A kivitelező szerint a munkával határidőre végeznek.

Nemcsak a Salétrom, hanem a Thomas Mann utcán is dolgoznak, ott az új villamospálya építésének előkészítését végzik. A pálya alapját az időjárás erősen megrongálta, a szakemberek most ezt hozzák helyre, hogy március végén elkezdődhessen a pályaépítés.

A Péterfia utcától a Thomas Mann utcáig július 30-ig be kell fejezni a sín fektetését, mert az új villamosok próbajáraton közlekednek majd itt.  A teljes pályaépítés befejezési határideje december 20-a – olvasható a cikkben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.