Százmilliós csalás miatt emelhetnek vádat egy 30 éves férfi ellen
Vádemelési javaslatot tett egy csaknem százmillió forintos csalás ügyében a Fővárosi Főügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.
A nyomozó iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztálya nyomozást folytatott különösen jelentős kárt okozó csalás bűntett kísérlete és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 30 éves bicskei lakos, H. Péter ellen.
A nyomozás adatai szerint egy gazdasági társaság még 2008. december 4-én egy konzorcium tagjaként támogatási szerződést kötött a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal, amelynek jogutódja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A konzorcium 644 millió forint, vissza nem térítendő támogatást pályázott meg és nyert el.
A gazdasági társaság 2008. december 10-én több mint 99 millió forint pályázati összeget (előleget) lehívott, de annak felhasználását nem igazolta, a pályázatban vállaltakat nem teljesítette, valamint az összeget sem fizette vissza. A támogatási szerződés megkötése során pedig írásban valótlan nyilatkozatot tett, amelynek lényege azt volt, hogy ellene nincs folyamatban végrehajtási eljárás adótartozás miatt - olvasható a közleményben.