2013. február. 26. 05:37 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2013. február. 26. 08:35 Itthon

Drágább lesz Volán-járatokkal utazni

Emelik március közepétől az utazási tarifákat egyes vidéki Volánbusz-járatokon – számol be róla a Magyar Nemzet.

A lap keddi cikke szerint nem az alapdíjat emelik, hanem a tavaly már egyes járatokon bevezetett pótdíjat újabb viszonylatokra is kiterjesztik. Mindeddig csak az autóbuszos cégek egy része közölte, hol kell március 15-től fizetni a legalább 150 forintos kiegészítő jegyet – ismerteti a lap az Iho.hu szakportálra hivatkozva.

Az Alba Volánnál a Székesfehérvár–Budapest autópályás expresszjáratok lesznek drágábbak. A szomszédos Vértesnél ellenben a tipikusan nem sztrádán haladó, a fővárost nem érintő, sűrűbben megálló, vagyis a vasúti gyorsvonatokhoz hasonlítható távolsági buszokon kell többet fizetni Balaton, Szeged, Szombathely irányába. A Pannon Volánnál a Pécs–Győr viszonylat érintett.

Az Iho.hu információi szerint szinte mindegyik Volánnál lesznek olyan új járatok, amelyekre meg kell váltani a kiegészítő jegyet. Ennek az ára megegyezik a 2012 szeptemberétől a vasúti IC-ken és néhány volános expresszjáraton alkalmazott tarifával. Vagyis száz kilométerig 150 forint, afelett pedig sávosan emelkedik. A bérleteknél most nincs emelés.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.