2013. február. 22. 19:01 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 22. 19:01 Itthon

Festékkel öntötték le két szigethalmi képviselő autóját

Ismeretlenek festékkel öntötték le a szigethalmi képviselő-testület két Fidesz-KDNP-s tagjának autóját, amelyek a polgármesteri hivatal udvarában parkoltak. Egyelőre nem tettek feljelentést az ügyben – mondta az egyik károsult pénteken.

Kerepesi Nándor képviselő szerint az idei költségvetést tárgyaló csütörtöki testületi ülés után, este 10 óra körül vette észre, hogy valamilyen "festékszerű, oldószerszagú anyaggal" öntötték le a kocsija elejét. Hasonló történt frakciótársa, Porkoláb Zoltán járművével is.

Autójáról a nagynyomású forró víz az autómosóban, ahová a kihívott rendőrök kísérték el őket, lehozta a festéket, de Porkoláb Zoltán kocsijának egyik elemét vélhetően újra kell majd fényezni – tette hozzá.

Ebben az esetben elképzelhető, hogy feljelentést tesznek, de most csak a rendőrségi jegyzőkönyvet vették fel - tette hozzá a képviselő. Megfogalmazása szerint "megtippelni sem merik", ki követhette el a rongálást.

Fáki László, Szigethalom független polgármestere azt mondta, hogy csak pénteken, a térségi rádióból értesült a történtekről, mivel az érintettek nem szóltak neki. A polgármesteri hivatal udvari parkolójánál lévő térfigyelő kamera esetleg rögzíthetett valamit, de a felvételt még nem nézték meg - tette hozzá a polgármester.

Hirdetés