2013. február. 22. 11:06 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 22. 11:01 Itthon

Estig még kitart a havazás

Péntek délutánig, estig még az ország nagy részén lehet havazás, majd rövid idő alatt több újabb nedves léghullám éri el az országot.

A délutáni óráktól délnyugat felől észak felé haladva lassan szűnik a csapadék, addig azonban az ország nagy részén még havazás várható, míg a Tiszántúlon havas eső, eső is előfordulhat - mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.   

Közölte, a péntek esti-éjszakai órákban délnyugat felől egy újabb nagyobb nedvességtartalmú léghullám érkezik; ebből nyugaton havazásra, míg keleten esőre lehet számítani, a középső országrészben pedig eső, havas eső és hó is egyaránt lehet.

Szombaton este délnyugat felől egy újabb nagyobb nedvességtartalmú léghullám éri el az országot, és a csapadék kitart vasárnapig, amikor már az ország nagy részén eső, záporeső lesz jellemző. Hozzátette, ugyanakkor a Dunántúl nyugati-északnyugati vidékein eleinte még havas eső, hó is hullhat.

A meteorológus szerint tehát az elkövetkező napokban szinte mindenhol kell számítani csapadékra, ám a havazást a lassú enyhüléssel mindenhol havas eső, eső váltja fel, majd olvadás kezdődik.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.