Itthon MTI 2013. február. 19. 14:13

Gasparovic bent ragadt Ádernél

Áder János államfő szerint "bár a legfontosabb vitás kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak", az Ivan Gasparovic szlovák államfővel folytatott keddi budapesti megbeszélésen fontos lépést tettek azért, hogy ezek hamarosan a múlt részévé váljanak. A szlovák köztársasági elnök azt hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait, Magyarországon és Szlovákiában is segíteni kell az érvényesülésüket.

A két köztársasági elnök a tárgyalás után közös sajtónyilatkozatot tett a Sándor-palotában. Áder János elmondta, hogy Gasparovic képviselte a szlovák álláspontot, míg ő a magyar érdekekért szállt síkra. A magyar államfő kiemelte: egyetértettek abban, hogy a nyitott kérdéseket a kölcsönös tisztelet elve alapján kell megvitatni. Elmondta, hogy szlovák kollégájával beszéltek az állampolgárság és a nyelvhasználat ügyéről, valamint oktatási kérdésekről. Hasznos volt ez a párbeszéd, mert jobban megérthették egymás álláspontját tette hozzá. Egyetértettek abban is mondta , arra ösztönzik a két ország miniszterelnökét, hogy a tavaly ősszel kötött megállapodás értelmében a nyitott kérdésekről folytatódjanak szakértői egyeztetések.

A két államfő négyszemközti megbeszélése eredetileg negyedórás lett volna, de másfél óráig tartott. Ivan Gasparovic arról beszélt, hogy tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait; Magyarországon és Szlovákiában is segíteni kell ezek érvényesülését, még ha néhány kérdésben más jogi alapokból indult is ki Budapest és Pozsony. A kisebbségek gazdagítják az országokat fűzte hozzá.

A szlovák államfő kiemelte, hogy a magyaroknak és a szlovákoknak még jobban meg kell ismerniük egymást, erre Szlovákia legészakibb részétől Magyarország legdélibb területeiig meg kell találni a lehetőségeket, mert ez hozzájárulhat a kompromisszumok megtalálásához és a hatékony együttműködés kialakításához. A történelem egyoldalú értelmezése ahhoz vezethet, hogy populista módon visszaélnek vele, pedig a politikusoknak az a dolguk, hogy a jelen kérdéseit oldják meg, és a jövőre összpontosítsanak, a múltat pedig meg kell hagyni a történészeknek vélekedett Ivan Gasparovic.

A szlovák elnök rámutatott, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor mindkét ország a válság következményeivel küszködik, fontos a nyílt, őszinte párbeszéd. Erre azért is szükség van, mert a válságból egyetlen ország sem lábalhat ki egyedül tette hozzá.

Áder János szerint sok területen kifejezetten sikeres volt Magyarország és Szlovákia együttműködése az elmúlt években, így például a két ország kereskedelemi forgalma a válság ellenére is dinamikusan növekedett. További sikerként említette, hogy új hidakról és határátkelőkről született megállapodás a két ország között, összekapcsolták az árampiacokat, hatékony a katonai együttműködés a két ország között a nemzetközi missziókkal összefüggésben is, és sikeres kooperációt alakítottak ki az árvíz elleni védekezésben. Az összefogás, a közös fellépés eredményességét mutatja az is, hogy ha nem lett volna mindkét ország tagja az uniós kohézió barátai csoportnak, Magyarországnak és Szlovákiának is kevesebb kohéziós forrás jutna a jövőben közölte a magyar államfő.

Ivan Gasparovic kitért a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) csoportjára is, mint mondta, ez az együttműködés hatékonyan segítheti az érdekérvényesítést az európai kérdésekben.

A magyar köztársasági elnök megköszönte Szlovákia támogatását, amelyet az alsósztregovai Madách-kastély felújításához nyújtottak, és bejelentette: a két ország közösen pályázik uniós forrásra azért, hogy a szlovákiai Borsiban található Rákóczi-kastélyt, ahol II. Rákóczi Ferenc született, renoválják 2016-ra, a fejedelem születésének 340. évfordulójára.

Áder János emlékeztetett arra, hogy kilenc éve nem járt szlovák államfő Budapesten hivatalos látogatáson, ezért már nagyon időszerű volt a keddi találkozó. Ivan Gasparovic a párbeszéd folytatására pozsonyi látogatásra hívta meg magyar partnerét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.