Itthon MTI 2013. február. 19. 05:47

A negyedik alkotmánymódosításról vitázik egyet a Ház

A tavaly hatályba lépett új alaptörvény negyedik módosítását kezdi tárgyalni az Országgyűlés mai ülésén.

A parlament ülése a megszokottnál korábban, reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követően nyílhat meg az alkotmánymódosítás általános vitája.

A kormánypárti javaslat döntően az alaptörvény Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezéseit igyekszik alkotmányba foglalni, de emellett alkotmányos szinten rögzítenék a hallgatói szerződés lehetőségét, valamint azt, hogy az Ab az alaptörvény értelmezése során ne vehesse figyelembe az alaptörvény hatályba lépése előtt hozott határozatait és indoklásait.

A reggeli órákban az előterjesztői expozé, a kormány képviselőjének felszólalása, valamint a képviselőcsoportok vezérszónokainak hozzászólása hangozhat el, míg a képviselők a vita folytatásában, várhatóan a délutáni, esti órákban fejthetik ki véleményüket. 

A közbeeső időben sor kerülhet a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Keretstratégiáról szóló határozati javaslat általános vitájára, továbbá a képviselők megkezdhetik az építésügyi lánctartozások megakadályozásáról szóló törvényjavaslat, valamint a közúti közlekedést érintő törvényegyszerűsítések tárgyalását is.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.