Itthon hvg.hu 2013. február. 18. 17:18

Bándy Kata édesapja is megszólalt ma a bíróságon

Tanúk meghallgatásával folytatódott hétfő délután a Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő meggyilkolásával vádolt P. László büntetőpere a Pécsi Törvényszéken.

A bama.hu online közvetítése szerint Bándy Kata volt kollégája volt az első tanú, aki elmondta, Bándy Katát nagyon megviselte, hogy szakított a barátjával. Utolsó találkozásukkor arról beszélt, Hollandiába készül, de vissza kell érnie a barátnője születésnapi bulijára. Új kapcsolatról nem számolt be neki, de szerinte szólt volna, ha ilyen lett volna.

Bándy Kata édesapja vallomásában arról számolt be, hogy lányát nagyon megviselte a barátjával történt szakítás. A lány neki sem említette, hogy új kapcsolata lenne.

A volt barát is vallott

A rendőrségi pszichológusnő volt barátja is vallomást tett, elmondta: 2007-ben ismerkedtek meg, párkapcsolatuk 2009 áprilisában kezdődött. Fél év múlva összeköltöztek és két és fél évig éltek együtt. Kapcsolatuk 2012 májusában ért véget, közösen határoztak úgy, hogy nem folytatják. A lány hazaköltözött Szekszárdra az édesanyjához. Később a szülei segítségével költözött vissza Pécsre június közepe táján a Dugonics utcai házba. Kétszer még találkoztak, utoljára július 6-án. Kata neki sem beszélt arról, hogy új kapcsolata lenne. Utolsó találkozásukkor további találkozókat is megbeszéltek, de ezekre már nem kerülhetett sor.

MTI / Lendvai Péter

A bíró megkérdezte a volt barátjától, el tudja-e képzelni, hogy P. Lászlóval viszonyt kezdett Kata, és - a vádlott állítása szerint - a szabadban szeretkezett vele. Ezt kizártnak tartotta, és mélyen kegyeletsértőnek minősítette.

"Ittasan csak háromszor láttam, akkor aranyos volt"

P. László volt élettársa következik a bíróság előtt arról beszélt: 2012 június végén szakítottak, mert P. László más nőhöz költözött. 2009-ben ismerkedtek meg, édesanyjánál, majd közös lakásukban éltek. A férfinek nem volt foglalkozása, tetoválásokat készített, fát vágott, más jövedelme nem volt. Egy gyermekük született.

A fiatal nő szerint kapcsolatuk nem volt felhőtlen, elsősorban P. László féltékenysége miatt. Sokat veszekedtek. 2012. június elején jöttek Pécsre, miután megkapták havi járandóságukat. Idefelé megbüntették őket a vonaton, mert nem volt egész útra szóló jegyük. Először unokatestvérük komlói barátnőjéhez mentek, másnap jöttek a pécsi rokonokhoz a Magtár utcába.

A nő egy hetet töltött Pécsett, a vádlott hazaküldte, mivel féltékenység miatt veszekedtek. Már "képben volt" a férfi új barátnője. Ez után telefonon még naponta beszéltek, a gyilkosság után viszont már nem. P. László védője kérdésére a fiatal nő elmondta, néha pofon ütötte a férfi, de nem volt erőszakos. A bíró kérdésére a nő azt mondta, a férfi szinte sosem ivott alkoholt, viszont gyakran szívott marihuánát. Ittasan csak háromszor látta, akkor "aranyos" volt. A nő szerint a férfi szexuális szokásai normálisak voltak.

P. László anyja: a fiam nem gyilkolt

Megszólalt a vádlott édesanyja is, aki szerint a fia nem gyilkolt. A bíró azt mondta, ez az asszony véleménye, s ha nem tudja tényekkel alátámasztani a mondandóját, azt tartogassa a sajtónak. 

MTI / Lendvai Péter

Az anya a bama.hu szerint hosszan tanúskodott, nehezen követhető, szövevényes történeteket, rokoni kapcsolatokat fejtegetett. Kiderült, hogy P. összesen kb. hat és fél évet töltött különböző börtönökben az ország különböző pontjain, sőt állami gondozott is volt. Rendszeres jövedelme, állandó munkája nem volt.

Délután négy óra körül Bándy Kata újabb barátnőjét kérdezte a bíróság. A lány felszabadultnak látta a buliban a Katát a végzetes éjszakán. Több helyen is megfordultak, végül egyedül indult haza az áldozat.

Még a cipőre is rákérdeztek a barátnőtől. Azért volt erre szükség, mert P. azt állította, hogy cipőt cserélt Bándy Kata, mielőtt elment P-vel a végzetes éjszakán a játszótérre. A barátnőnek mutattak egy fotót, hogy abban a cipőben bulizott-e. S valóban, így újabb pontban dőlt meg P. vallomása - olvasható a lap tudósításában.

Hirdetés