2013. február. 15. 10:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 15. 10:22 Itthon

11 éves kisfiút is kínált droggal a lekapcsolt díler

Marihuánával és amfetaminnal kereskedő dílert fogtak el a rendőrök Mindszenten – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta, a 45 éves helyi férfit, akinek előző napi elfogásában kommandósok is segédkeztek, azzal gyanúsítják, hogy rendszeresen értékesített kábítószert a Tisza-parti városban és a környező településeken.

A gyanú szerint egyik alkalommal egy 11 éves fiút is droggal kínált. A férfi otthonában házkutatást tartottak, ahol kábítószert és annak előállításához szükséges eszközöket is lefoglaltak – közölte a százados.

A hatóságok hét drogvásárlót is előállítottak, egyikük elfogásában szintén részt vettek a kommandósok, a 33 éves férfi ugyanis csaknem 15 évet töltött büntetés-végrehajtási intézetekben, többek között felfegyverkezve elkövetett rablás, lőfegyverrel visszaélés és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

Őt a nyomozók azzal is meggyanúsították, hogy társaival - még tavaly decemberben - ellopott egy hárommillió forint értékű munkagépet, egy mindszenti lakásból pedig a radiátorokat vitte el és értékesítette azokat. A rendőrök gyanúja szerint a férfi más betörésekkel is összefüggésbe hozható - tette hozzá a szóvivő.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.