2013. február. 14. 15:46 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 15:26 Itthon

Szijjártó: Magyarország európai sikertörténetté válik

A Magyarországon működő legnagyobb francia cégek vezetőivel folytatott megbeszélést csütörtökön Budapesten a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

Szijjártó Péter tájékoztatójában azt mondta, hogy Magyarország idén európai sikertörténetté válik, az államadóság csökkentése és a költségvetési hiány három százalék alatt tartása mellett 2013-ban bekövetkezik a növekedési fordulat a gazdaságban - közölte Varga Éva, az államtitkár sajtófőnöke.

A találkozón Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a kormány eddig 13 nemzetközi nagyvállalattal kötött stratégiai megállapodást, és jelenleg két nagy francia céggel, a Michelinnel és a Sanofival folynak tárgyalások hasonló megállapodás megkötéséről.

A többek között a gyógyszeriparban, a közlekedési gépgyártásban, az építőiparban, valamint a pénzügyi és biztosítási szektorban érintett cégek vezetőinek elmondta azt is - idézte a sajtófőnök -, hogy Magyarországon több mint 300 francia cég folytat tevékenységet, és tízmilliárd eurónyi francia tőke áramlott eddig Magyarországra.

Az államtitkár az eddiginél szorosabb együttműködést ajánlott a vállalatvezetőknek a kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységben, a duális szakképzésben való részvételben és abban, hogy minél több magyar kis- és középvállalatot vonjanak be a beszállítói láncba.

 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.