2013. február. 12. 10:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 12. 10:15 Itthon

Három embert mentettek meg a fagyhaláltól Csongrádban

Egy 79 éves nőt és két férfit helyzetek biztonságba a Csongrád megyei rendőrök múlt éjjel.

Nem kellett az éjszakát a szabad ég alatt, a hideg időben töltenie annak a három személynek, akiket a rendőrök szállították haza, illetve melegedőhelyre hétfőn Csongrád megye három városában - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A hódmezővásárhelyi rendőröknek köszönheti egy helybéli férfi, hogy nem fagyott meg a múlt éjjel. A 48 éves férfi egy használaton kívüli, ajtó, és ablakok nélküli helyiségben aludt. A rendőrök felébresztették az erősen ittas állapotban lévő személyt, majd a város egyik melegedőhelyére szállították.

Hasonlóan jártak el a kisteleki járőrök is, akik az egyik helyi buszmegálló várójában figyeltek fel egy alvóra. A férfi elmondta a rendőröknek, hogy egy kicsit meg akart melegedni a fűtött helyiségben és eközben elaludt. A buszmegálló várótermét reggelig bezárták, ezért az egyenruhások egy éjszakai szállásra vitték a 62 éves férfit.

Szerencsésen végződött a napja annak a szentesi lakosnak is, aki az egyik helyi boltba indult tegnap a kora esti órákban, azonban onnan nem tért haza. A 79 éves nő családja értesítette a rendőröket, akik a polgárőrök segítségével azonnal a keresésére indultak. Nem sokkal később Szentes város határában meg is találták az eltévedt nőt épségben.

A rendőrség ezúton is kéri a lakosságot, hogy a hideg időben fokozottan figyeljenek embertársaikra. Amennyiben olyan személyt látnak, akit a kihűlés veszélye fenyeget, hívják a rendőrség 112-es segélyhívószámát.

Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2025. április. 14. 05:00

Az utcabálozás még nem megy a tiszásoknak, pedig mostanra kiderült: valódi közösséggé váltak

Bár kissé enervált beszédet tartott Magyar Péter vasárnap délután, és a Műegyetemi rakpart sem telt meg a Tisza párt rendezvényén, viszont kiváló gulyáslevest főztek az eredményvárónak nevezett bulin. Ha igaz, hogy 1,1 millió aláírást gyűjtöttek, akkor tényleg van mire szerénynek lenni. Ezt senki nem csinálja utánuk, a Fidesz sem.