"Anyu, add el a házat, tanulni akarok!" - Ez történt Pécsen
Pécsett az MTI szerint mintegy 300 diák demonstrált. A tüntetést a Középiskolai Hálózat szervezte. A szónokok azt hangsúlyozták, hogy a kormány a február 8-ai határidő lejártáig nem teljesítette maradéktalanul a hallgatói szervezetek követeléseit.
A diákszervezetek korábbi követeléseinek teljesítéséért, egyben a hallgatói szerződés elemeinek alaptörvényben tervezett rögzítése ellen demonstrált mintegy háromszáz fiatal hétfőn Pécsen.
A Középiskolai Hálózat (KiHa) által szervezett tüntetés résztvevői délután öt órakor a 48-as téren gyűltek össze, közülük többen "Minek tanulni, ha egyetemre úgysem mehetünk?", illetve "Anyu, add el a házat, tanulni akarok!" feliratú transzparenst emeltek a magasba.
A szónokok azt hangsúlyozták, hogy a kormány a február 8-ai határidő lejártáig nem teljesítette maradéktalanul a hallgatói szervezetek követeléseit, s a kormányzó erő most arra készül, hogy a "röghöz kötést" az alkotmányba foglalja.
Volt, aki azt mondta, újságírók politikai nyomásra lejárató kampányt indítottak a Hallgatói Hálózat (HaHa) ellen, de a megmozdulásokat már csak azért is folytatni kell, mert a kormány arra számít, hogy a diákság megunja és feladja a "közgondolkodást is befolyásoló" akcióit.
Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a forráskivonás a Pécsi Tudományegyetemre (PTE) és azon keresztül az egész városra is komoly veszélyt jelent. Kiemelték: ha a 6500 embert foglalkoztató intézmény leépítésre kényszerül, az a vásárlóerő csökkenését, hosszú távon Pécs jövőjét fenyegeti.
A beszédek elhangzása után a demonstrálók a "Szabad egyetem!", "Az egyetem a miénk!", "Volt egy álmom: diploma!" jelszavakat skandálva a Széchenyi térre vonultak, ahol csatlakoztak hozzájuk a HaHa aktivistái, s együtt mentek a PTE Bölcsészettudományi Kar Ifjúság úti épületéhez.