Itthon hvg.hu 2013. február. 03. 15:06

LMP nevű frakcióban nem maradnak a "szakadárok"

Párbeszéd Magyarországért néven alakítanak pártot az LMP-ből kilépő platformisták. Döntöttek arról is, hogy csak akkor maradnak a képviselőcsoport tagjai, ha kiegészül a frakció elnevezése.

Ahogy azt sejteni lehetett Párbeszéd Magyarországért néven alakítottak pártot az LMP-ből kilépő platformisták – többek között erről döntöttek a vasárnapi közgyűlésükön. 

Jávor Benedek és Szabó Tímea sajtótájékoztatójukon azt közölték, hogy elfogadtak egy kiáltványt is, amely felfogható a párt programjának is. Ebben többek között azt írják, csökkenteni akarják az egyenlőtlenségeket, és olyan programon dolgoznak, amely támogatja az emberközpontú gazdaságot. A hvg.hu kérdésére, miszerint mivel különböztetik meg magukat majd az LMP-től, úgy válaszoltak, nem véletlenül dolgoztak együtt öt évig. A célokkal egyetértenek, de bizonyos dolgokat nem sikerült szerintük markánsan megjeleníteni az LMP-ben.

Bejelentették azt is, hogy az új párt egy hierarchikusabb vezetői struktúrában gondolkodik. Így két társelnök lesz – egy férfi és egy nő – illetve a női kvótát szem előtt tartva egy ötfős ügyvivői testület dönt majd a fontos kérdésekben.

Múlt vasárnap jelentette be Jávor Benedek, Karácsony Gergő és Szabó Tímea, hogy kilépnek az LMP-ből és önálló pártot alapítanak a párton belül alakult Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai. Tették ezt azután, hogy a legkisebb parlamenti párt kongresszusán megerősítette korábbi határozatát: kizárja a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást ad arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról.

Stiller Ákos

A „szakadárok” a kilépést azzal indokolták, hogy nem szeretnék tovább blokkolni az LMP munkáját azzal, hogy a párt idejének, energiájának és erőforrásainak jó részét a belső nézetkülönbségek kötik le. Elsődleges céljuk egy olyan politikai alternatíva kialakítása, amely képes "megdönteni" az Orbán-kormányt, és ehhez a platform szerint párbeszédre és nyitottságra van szükség más ellenzéki szervezetek felé.

Megváltoztatnák a frakció nevét

A kilépők ugyanakkor azt is jelezték, hogy megtartják parlamenti mandátumukat, mint Karácsony Gergő fogalmazott, azt ugyanis nem lehet számszerűsíteni, hogy melyikük aktivitása miatt került be az LMP a parlamentbe.

Az LMP 15 fős parlamenti frakciójából nyolcan tagjai a Pábeszéd Magyarországért Platformnak: Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Szabó Tímea, Scheiring Gábor, Dorosz Dávid, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter.

A párt kettészakadása óta a platform tagjai és az LMP egyszer már tárgyaltak a frakció jövőjéről, de egyelőre nem jutottak eredményre. Jávor Benedek most azt közölte, hogy ők nem hajlandóak LMP nevű frakcióban ülni, azt szeretnék, ha a képviselőcsoport neve kiegészülne a Párbeszéd Magyarországért névvel. Mint a hvg.hu-nak elmondta, arra is fel vannak készülve, hogy mi van akkor, ha a parlament többsége nem támogatja a névváltoztatást.

Ön tudja, kik harcolnak szavazataiért?
Ha továbbra is ilyen lelkesen alakulgatnak és szakadnak az ellenzéki pártok, akkor 2014-re törpepártok hada küzd majd egymás ellen azért, hogy megnyerje magának a választók szívét. A sok kis alakulatnak nem lesz könnyű dolga, ahogy a szavazóknak sem, mivel már most sem egyszerű felismerni, ki kivel van, honnan jött és mit akar. Ha nem hiszi, tegye csak próbára magát!
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.