2013. január. 29. 13:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 29. 13:31 Itthon

Talicskával tolta el a hullát - életfogytiglani fegyház a taktaharkányi emberölésért

A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék emberölés miatt kiszabott ítéletét. A férfi 2010-ben agyonszurkált egy 23 éves nőt, aki elutasította közeledését.

Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte kedden a Debreceni Ítélőtábla azt a férfit, aki 2010 tavaszán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaharkányban féltékenységből megölt egy fiatal lányt - közölte az intézmény szóvivője.

Fórizs Ildikó elmondta: a táblabíróság helyben hagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék emberölés miatt kiszabott ítéletét.

A férfit legkorábban 33 év múlva lehet feltételesen szabadlábra helyezni.

Különös kegyetlenség

A rendőrség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt küldött vádemelési javaslatot 2011-ben, amikor az ügyészségnek továbbította az ügyet.

A rendőrségre 2010. április elején tettek bejelentést, hogy eltűnt egy 23 éves taktaharkányi nő, aki hajnalban elindult dolgozni, de már a vonatra sem látták felszállni, a munkahelyén nem jelent meg, és este sem érkezett haza. Az ügyet kezdetben közigazgatási hatósági eljárás keretein belül vizsgálták, ám időközben bűncselekményre utaló gyanú merült fel, amelynek alapján őrizetbe vettek egy 33 éves helybéli férfit, aki beismerte tettét.

Kihallgatásakor a férfi azt állította, hogy csak bántalmazni akarta a fiatal nőt, de amikor az meglátta őt, felkiáltott, emiatt többször megszúrta. Ezután hazament, és egy talicskával tért vissza, amellyel áldozatát egy nádas területre vitte, és ott hagyta. Másnap egy kézikocsival visszatért, és a holttestet elvitte a csaknem két kilométerre lévő legelőn található használaton kívüli kúthoz, amelybe beledobta.

A bűncselekmény elkövetésének okát a férfi azzal magyarázta, hogy a lány évekkel korábban visszautasította közeledését. A rendőrség lezárta a nyomozást, és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal megküldte az iratokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.