A Miniszterelnökséghez kerül át a Friends of Hungary vagyona
A Friends of Hungary Alapítványtól a Miniszterelnökséghez kerül át annak a csaknem négymilliárd forintnak a legnagyobb része, amellyel a kormány a külföldön élő magyarok "nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek erősítését" igyekezett támogatni – írja a keddi Világgazdaság a Magyar Közlönyre hivatkozva.
Az Egyesült Államokban bejegyzett Friends of Hungarynek szánt felhalmozási és működési költségvetést – összesen 3,88 milliárd forint – a 2012-es költségvetésből, pontosabban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretéből finanszírozta a kormány.
Ennek a nagyobbik része, 3,1 milliárd forint, vagyis 15 millió dollár az alapítvány vagyona, a mostani átcsoportosítás nyomán ez nullázódott le, és - 3,375 milliárd forint összeggel - került át a Miniszterelnökséghez.
Megváltozott az idei büdzsében szereplő támogatás is: működési költségvetés helyett "támogatás és adomány biztosítása" sorral, az NFM-től ugyancsak a Miniszterelnökséghez került át a 612 millió forintos összeg. Két hete arról született határozat, hogy az alapítványt 2062 végéig a Miniszterelnökség felügyeli - olvasható a lapban.