Itthon hvg.hu 2013. január. 28. 08:45

VV: Kezdődik a nagy Bajnai-Schiffer meccs

Ha nem egységes az ellenzék, Bajnai Gordon nehezen győzheti le a Fideszt, és ha Schiffer András megerősödik, még közös miniszterelnök-jelölt sem lesz belőle - írja a hétvégi LMP-kongresszus fejleményeit értékelve a Véleményvezér blog.

A Lehet Más a Politika a platformisták kiválásával most valójában egy Schiffer-párttá válik - írja a Véleményvezér hétfői cikkében az LMP hétvégi kongesszusán történtekről. A cikk írója szerint az LMP így kifelé is jóval egységesebben jelenhet meg, hiszen végre egyértelmű, mit is akar: a középbal és középjobb szavazóknak politizálni, mind a Fidesztől, mind a korábban kormányon lévő baloldaltól egyenlő távolságot tartva, egy olyan politikus vezetésével, aki nem égette meg magát a szocialista-liberális kormányzás alatt sem.

A cikk szerint az LMP-ben most játszották le azokat a meccseket, melyeket már réges-régen le kellett volna játszani ahhoz, hogy az LMP egy amatőr civil mozgalom helyett normális párt legyen. A pártszakadás most új helyzetet teremt az ellenzéki oldalon: az LMP-ből létrejöhet legalább egy ütőképesebb formáció, és akár Bajnai Gordon ellenzéki miniszterelnök-jelöltsége is megkérdőjeleződhet - írja a Véleményvezér. Ha kíváncsi a teljes cikkre, itt elolvashatja.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.