2013. január. 24. 11:46 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 16:00 Itthon

Kevesebben tanulhatnak igazgatásszervezést Debrecenben

Jelentősen kisebb létszámmal indulhat igazgatásszervező szak a Debreceni Egyetemen (DE) - mondta az egyetem állam- és jogtudományi karának dékánja csütörtökön. Szerinte a közigazgatási képzés Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél zajló centralizációja diszkriminatív és nem szolgálja az oktatás színvonalas folytatását.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló jogszabály rögzíti, hogy más intézményekben csak a közigazgatási miniszter engedélyével lehet igazgatásszervező képzést hirdetni - idézte fel Szabadfalvy József.

Az engedélyezési eljárás határideje szerdán lejárt és ezen a napon Fábián István rektor meg is kapta Navracsics Tibor minisztertől az értesítést arról, hogy indulhat igazgatásszervező szak Debrecenben is.

A dékán azonban a keretszámokkal kapcsolatban nehezményezte, hogy míg tavaly nem volt korlátozva a felvehető hallgatók létszáma, addig idén alapképzésre nappali és levelező tagozaton összesen 50 hallgató vehető fel, míg közigazgatási menedzser mesterképzésre nappali és levelező tagozaton összesen 30.

Szabadfalvy József összehasonlításképp bemutatta, hogy tavaly alapszakra összesen 170, mesterszakra pedig 105 diák jutott be. Ahogy idén, úgy már tavaly sem volt államilag támogatott hely a képzésekre. Felidézte azt is, hogy a jogszabály értelmében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemhez került az összes államilag támogatott hely az említett alap- és mesterszakokon, továbbá az 530 önköltséges alapszakos helyből 320.

A maradék 210 alapszakos helyen osztozik a Debreceni Egyetem a Miskolci Egyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, valamint a győri Széchenyi István Egyetemmel. A mesterszakon felvehető 315 költségtérítéses helyből 190 került a közszolgálati egyetemhez, 125 pedig az felsorolt négy intézményhez.

Szabadfalvy József véleménye szerint ez magával hozza majd a ponthatárok jelentős mértékű növekedését, illetve az ilyen fajta centralizáció diszkriminatív és nem szolgálja a közigazgatási képzés színvonalas folytatását.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.