2012. december. 21. 21:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 21. 22:51 Itthon

Kerettantervek: itt az új rendelet, három hónapjuk van az iskoláknak

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) rendelete a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről. Az iskoláknak részben e rendelet alapján kell felülvizsgálniuk pedagógiai programjaikat és helyi tanterveiket a meghosszabbított, március 31-én lejáró határidőig.

Közzétették a Magyar Közlönyben az Emmi kerettantervek kiadásáról és jóváhagyásáról szóló rendeletét, amelyet régóta vártak az oktatási intézmények. Részben ennek alapján kell ugyanis felülvizsgálniuk helyi tanterveiket március 31-ig. Az eredeti tervek szerint 2013. január 1-je lett volna a határidő, de ezt korábban meghosszabbították.

A rendelet mellékleteiben megjelent kerettantervekben meghatározták a nemzeti alaptantervben megfogalmazott pedagógia elveket, nevelési célokat és fejlesztési feladatokat. A miniszter által kiadott kerettantervek iskolatípusok szerint tagolódnak: alsó tagozat, felső tagozat, négy-, hat- és nyolc évfolyamos gimnázium, szakközépiskola, szakiskola.

A rendelet ugyancsak meghatározza a kerettantervek iskolai alkalmazására vonatkozó szabályokat, definiálja azok feladatát és felépítését, illetve megszabja a kerettantervek benyújtásának és jóváhagyásának feltételeit is.

E szerint az emberi erőforrás miniszter a jóváhagyásra benyújtott kerettanterveket öt napon belül megküldi az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek (OFI), amely szakvéleményt készít majd azokról. Az OFI-nak 50 napja lesz a szakvélemény elkészítésére és visszaküldésére, a miniszter pedig ezután öt napon belül dönt a jóváhagyásról.

A jogszabályok szerint az iskoláknak 2013. március 31-ig van lehetőségük pedagógiai programjaik és helyi tanterveik felülvizsgálatára annak érdekében, hogy a nevelési-oktatási feladataik ellátása a 2011-es köznevelési törvény rendelkezéseivel, illetve a kerettantervi rendelet előírásaival összhangban valósulhasson meg - írta honlapján az OFI, amely további segítséget is nyújt az iskoláknak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.