2012. december. 21. 13:56 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 21. 14:58 Itthon

Eldőlt: lecseréli a Radnóti igazgatóját az ELTE

Molnár Katalin, az iskola egyik tanára lesz az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola új igazgatója 2013. január 1-jétől. A végső döntést az iskola igazgatójáról Mezey Barna, az ELTE rektora hozta meg.

Mint korábban beszámoltunk róla, az eddigi igazgató, Tomcsányi Péter mellett az iskola egyik tanára, Molnár Katalin is jelentkezett az igazgatói posztra, minthogy Tomcsányi megbízatása december 31-én lejár.

A tantestületből az eddigi igazgató pályázatát a tanárok 59 százaléka, míg Molnár Katalin pályázatát 74 százalékuk támogatta.

A végső döntést az iskola vezetéséről a fenntartó ELTE rektora mondta ki. Mezey Barna végül Molnár Katalint bízta meg a Radnóti igazgatóságával.

Bár sajtóhírek korábban arról szóltak, hogy Tomcsányit azért akarja eltávolítani az egyetem, mert tavasszal a 23 millió forintos fenntartói elvonásokat nyilvánosságra hozva a szülőkhöz fordult anyagi segítségért, de úgy tudjuk, a rektor minden érintett testület véleményét kikérte az ügyben, amelyek egybehangzóan az igazgatóváltás mellett foglaltak állást.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?