2012. december. 19. 20:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 19. 20:52 Itthon

A Kisgazdapárt tarolt Csarnótán

A kisgazda Zórity Zoltánnét választották polgármesternek Csarnótán. A többi képviselő is kisgazda induló lesz.

Zórity Zoltánnét, a Független Kisgazdapárt jelöltjét választották Csarnóta polgármesterévé a Baranya megyei községben szerdán tartott időközi választáson – közölte a jegyzői feladatokat ellátó Béla Péter.

A falu új polgármestere a leadott 106 érvényes szavazatból 63-at szerzett meg, míg a másik indulóra, a falu korábbi vezetőjére, a független Pöntöl Biankára 43-an voksoltak.

Béla Péter elmondta, hogy a falu négy képviselőt is megválasztott Ihász Kitti, Panta László, Pécsi Anett és Szöllősi Dezső személyében; mindegyikük a Független Kisgazdapárt színeiben indult.

A Baranya megye déli részén található, mintegy 150 lakosú településen azért kellett időközi választást tartani, mert a község képviselő-testülete szeptember 24-én feloszlatta magát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.