2012. december. 18. 19:02 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 18. 18:58 Itthon

Kiakadt Kövér javaslatán az MSZP

Az MSZP szerint a Fidesz a háromhetes ülésezési időszakkal kapcsolatban úgy gondolkodik, hogy inkább az ellenzéki véleménynyilvánítást korlátozza, mint a saját hatalmát.

Tóbiás József frakcióvezető-helyettes ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Kövér László házelnök hétfőn az InfoRádiónak azt nyilatkozta: várhatóan hetente interpellációs blokkot, és két vagy háromhetenkénti plenáris ülésezési rendet javasol majd az új házszabályban.

A szocialista politikus közleményében azt írta, Kövér László értelmetlen időpocsékolásról beszél, és a részletes viták (amelyek során a módosító indítványokat tárgyalják meg) szükségtelenségét is megemlíti. Tóbiás József szerint egyértelmű a Fidesz felfogása: "ha úgyis az lesz, amit mi akarunk, mi szükség minderre?".

Ha a Fidesz az ellenérvek ütköztetését időpocsékolásnak gondolja, akkor nyíltan beismeri, hogy magát a demokráciát, annak gyakorlását is feleslegesnek tartja - vélte az ellenzéki politikus.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.