Per is indulhat a debreceni 2-es villamos miatt
A debreceni 2-es villamos projektjéről szóló jelentés elkészítésével bízta meg az önkormányzat tulajdonosi bizottságát csütörtöki ülésén a Debreceni Közgyűlés.
A közgyűlés döntése értelmében a jelentésnek 2013. január közepéig kell elkészülnie. A DISZ Ifjúsági és Sportegyesület nevű civil szervezet előterjesztésében eseti bizottság létrehozását indítványozta, végül a fideszes többségű közgyűlés a tulajdonosi bizottságot bízta meg a feladattal.
Varga Zoltán, az előterjesztést jegyző egyik képviselő szerint felelősöket kell megnevezni, hogy a projekt kivitelezésében miért nem történt az idén érdemi munka, és hogy "hosszú hónapok óta fel van túrva, lassan élhetetlen a város". A képviselő egyúttal mindenre kiterjedő vizsgálatot kért annak kiderítésére, hogy egy 70 millió forintos - véleményük szerint jogosulatlan - kifizetést miért engedett a városvezetés.
Kósa Lajos (Fidesz) polgármester az ülésen elmondta: nem történt jogosulatlan kifizetés, a megrendelő önkormányzat minden kifizetésnél a szerződéses kötelezettségek szerint járt el.
projekt összköltsége a pályázat óta eltelt időben bekövetkezett árfolyamváltozás és áfaemelkedés miatt mintegy 3 milliárd forinttal, 20,2 milliárd forintra nőtt, így újabb keretemelésre lesz szükség - közölte.
A polgármester kérdésre válaszolva azt is elmondta: elképzelhető, hogy lesznek peres eljárások a kivitelezés körüli vitás ügyek kapcsán.