2012. december. 13. 11:45 HavariaPress Utolsó frissítés: 2012. december. 13. 11:48 Itthon

Előzetesbe került az óbudai rablógyilkos

Elfogta a rendőrség hétfőn reggel azt a 22 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban több nőt szurkált össze késsel és rabolt ki Óbudán. Egyikük a támadást követően a kórházban életét vesztette.

Az alkalmi munkákból élő férfi november 7-én este 10 óra körül a Raktár utca egyik házának liftjében rátámadt a vele együtt utazó nőre. Az asszonyt brutálisan megverte és összeszurkálta, majd táskájával és értékeivel elmenekült a helyszínről.

A nő a támadás során olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy néhány nappal később a kórházban életét vesztette. Ezt követően a férfi december 7-én a Madzsar József utcában hasonlóképpen rátámadt egy nőre és kirabolta.

A nyomozás során kiderült, hogy a rabló korábban, október 21-én szintén megtámadott egy nőt, de mivel az nem állt ellen és átadta értékeit, a férfi nem bántotta. A rendőrség a tanúk meghallgatása alapján fantomképet készített az elkövetőről, aminek segítségével végül hétfőn elfogták.

Mivel a férfi korábban már volt büntetve erőszakos bűncselekmények miatt, a három csapás elve alapján életfogytiglanra számíthat. A 22 éves férfit a bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?